EHÖK HÍR
EHÖK A depresszió anatómiája és különféle ízei – élménybeszámoló

A depresszió anatómiája és különféle ízei – élménybeszámoló

2019-02-16

Tudtad, hogy ha a tünetek közül hármat-négyet felfedezel magadon, akkor te magad is lelki betegségben szenvedsz? Kissimon László (Lilasuka dász) egyetemet végzett, krisna-völgyi tanító depresszióról és annak ízeiről szóló előadására látogattam el, és bár a leírásban szereplő ételkóstoló is vonzott, elsősorban az elhangzottak izgattak.

Bevallom, elkövettem azt a hibát, hogy nem ástam bele magam eléggé a tematikába, így

nem egészen azt kaptam, amire számítottam, de a hangzatos cím elérte, amit akart, ugyanis gondolkodás nélkül tettem szabaddá az estém.

A Reggeli szűkös kis emelete teljesen megtelt kíváncsi emberekkel, de ami igazán meglepett, az az volt, hogy mennyi egyetemista ül a hallgatóság soraiban. Talán szükségük volt egy kiadós inspirációra a hosszúra nyúlt vizsgaidőszak után – nekem legalábbis biztosan, hiszen az elején csak úgy csüngtem Kissimon László minden szaván.

Amint a technika ördöge is úgy akarta, a depresszió jeleinek felsorolása után máris egy rendkívül érdekfeszítő történettel ismerkedhettünk meg egy olyan hiperaktív lányról, akiről kiderült, hogy voltaképpen semmi baja, mindössze egy érdeklődési körén kívül eső környezetbe lökték a szülei. A sztori mégis hálát ébresztett bennem, amiért a bölcsészkaron tanulhatok. Orvosnak lenni nagyon nemes dolog, de én már valószínűleg az első héten elvéreztem volna.

Ezt követően a polaritás törvénye került elő a depresszió nézőpontjából. Az előadó különféle ellentétpárokat sorolt fel – ilyen például a

tudatlanság és tudás, a kétség és megértés, a betegség és könnyedség

–, és megtudtuk, hogyha valaki a negatív párokon végighalad, elér egy olyan beteg lelkiállapotot, amely pusztulást idéz elő.

Kissimon László hangsúlyozta, hogy jöjjön akárhonnan, tartson akármerre, mindenki küzd nehézségekkel valamilyen formában. Különösen az a gondolata ragadta meg a figyelmemet, hogy

senki sem hal meg, hanem fokozatosan elpusztítja önmagát.

Ez ébresztett rá arra, hogy én magam is mennyit stresszelek olyan apróságokon, amiken abszolút nem éri meg idegeskedni.

 

 

Az előadó az iskolarendszert sem kímélte: nyíltan kritizálta azért, mert szerinte táplálja a fentebb említett kettősségeket. Elsősorban az értékelést emelte ki, melyet számként kapunk.

Az ötös egyenlő a sikerrel, az egyes a bukással, a többi jegy pedig csak köztes állapot. Ezzel az a probléma, hogy az élet egyáltalán nem így működik.

Az életben kudarcot kudarcra halmozunk, de pontosan ezek a hibák szükségesek ahhoz, hogy előbb-utóbb sikert arassunk. Hogy ezt nyomatékosítsa, Thomas Edisont hozta fel példaként, aki megközelítőleg ötezer eredménytelen kísérlet után fedezte fel a villanykörtét. Ő nem bukásként tekintett a próbálkozásokra, hanem több ezer olyan megoldást látott bennük, amelyek nem működnek. Ez a gondolat jelentette számomra az előadás csúcspontját, ugyanis egy korábbi referátumomhoz én is felhasználtam már.

Ezt követően egy szintén érdekes megközelítésről hallhattunk. Kissimon szerint

az elménk úgy működik, mint egy mozi, amely folyamatosan filmet vetít elénk. Számos esetben azonban horror van műsoron,

és ha elhisszük a képsorokat, könnyen előfordulhat, hogy a valóságban is bekövetkeznek. Ez ellen kizárólag úgy védekezhetünk, ha kérdéseket fogalmazunk meg magunkban, és próbáljuk figyelmen kívül hagyni az agyunk által lejátszott filmet.

Ezután ismét egy történettel próbálta színesebbé tenni az előadást, így megismerkedhettünk a hányattatott sorsú Shindhutai Sapkal életével, aki bár közel állt hozzá, az őt ért gyötrelmek ellenére sem adta fel, és ma az Árvák Anyjaként ismeretes.

Innentől kanyarodtunk rá azokra a bizonyos ízekre, amelyeket az előadás címe is magában foglal. Megtudtuk, hogy létezik öt elsődleges és hét másodlagos íz, illetve szó esett a Holdról és annak tükörképéről mint a materiális test és lélek szimbólumairól.

Az egész előadás ennél a pontnál vett egy nagy fordulatot a transzcendentális megközelítés felé, én pedig itt jöttem rá, hogy sajnos nem én vagyok a célközönség.

Bár az előadó önmagától nem ment volna el túlzottan ebbe az irányba, a hallgatóságtól kapott kérdések mégis elmozdították. Többek között szó esett lélekvándorlásról, istenekről, a földi népesség ugrásszerű növekedéséről, majd az egészet egy zenés mantrameditáció zárta le. A cél ugyan az volt, hogy mindenki ellazuljon, ez viszont nálam egyáltalán nem következett be.

Az előadást követően egy kis vegán tállal örvendeztettek meg bennünket, amely egyrészt rendkívül kedves gesztus volt, másrészt túlságosan finom ahhoz, hogy maradékot hagyjunk. Összességében a témát érdekfeszítőnek találtam, a hangulatot kissé bizarrnak, az előadót közvetlennek, és bár a lelkesedésem alábbhagyott a végére, kár lett volna kihagyni az élményt. Sajnálom, hogy a végére lelohadt a lelkesedésem, mert talán elégedetten és felüdülten indultam volna haza.

 

 

Írta: Tóthi Adrienn