EHÖK HÍR
EHÖK „Egye meg a fene a nyelvtant meg a kiejtést, csak kommunikáljon az a gyerek!”

„Egye meg a fene a nyelvtant meg a kiejtést, csak kommunikáljon az a gyerek!”

2020-06-28

Interjú Nádasdy Ádámmal, II. rész

Mi a különbség a nyelvészet és a nyelvművelés között? Van-e logika a helyesírásban? Milyen történelmi hagyományból táplálkozik a nyelvművelés mozgalma? Miért szorongunk attól, hogy nem beszélünk helyesen? Etikus dolog-e a köznyelvi normától eltérően beszélő diákot kijavítani? Többek közt ezeket az izgalmas kérdéseket tettem fel egy Skype-interjú keretei közt Nádasdy Ádámnak, az ELTE nyugalmazott nyelvész professzorának.

Az interjú első része itt érhető el.

Megfigyeltem, hogy a beszélők sokszor visszamenőleg javítgatják magukat, mert mondjuk azt mondták, hogy ledegradál, miközben tudvalevő, hogy ezt a szót a művelt nyelvhasználat helytelennek tartja. Ez a fajta szorongás mennyire írható a nyelvművelés rovására?

Nagy mértékben. És e téren bőven van teendő. Angliában például sokkal jobb a helyzet: egész nyugodtan mondanak az emberek olyat, hogy I don’t know nothing. Ugye ezt én mint angoltanár kénytelen vagyok helytelennek minősíteni, mert a kettős tagadás az angol nyelvi normának nem felel meg. 

Ami még egy nagyon érdekes dolog, hogy mi az, amit mi, műveltek is használunk, pedig a nyelvművelők helytelennek tartják, és mi az, amit nem.

Ilyen mondjuk az -e klitikum emelése a fókuszba. (Pl. Nem tudom, hogy nem-e a fiókba raktam a kulcsot – a szerk.) A tagadószó esetében ezt én is gyakran csinálom, illetve művelt barátaim is. Az igekötővel viszont sohasem. Azt például sosem mondanám, hogy nem tudom, föl-e hozták már a többi zsákokat.

Annak, hogy Ön is használja ezeket a normától eltérő nyelvi formulákat, nem az a szociolingvisztikai feloldása, hogy Ön megteheti ezt, mert világos, hogy egyébként ismeri a helyes változatot? 

Nem, ez ennél sokkal ösztönösebb. Mivel ezt mondja a környezet, egyszerűen én is így fogalmazok. 

Félreérthető voltam. Itt nem az Ön nyelvhasználata mögötti motivációt firtattam, hanem csak ennek a recepcióját. Tehát aki műveletlen emberként használja az előbb említett formulát, az sokkal rosszabb elbírálás alá esik, mint például Ön. Mert olykor úgy látom, tényleg vannak, akik a nyelvhasználatuk miatt vannak megítélve. Sokszor hallottam például, hogy valaki a kormánypárti szavazókat úgy parodizálta, hogy tájszólást imitált, ezzel jelenítve meg a buta fideszes szavazó sztereotípiáját.

(nevet) Ezen röhögnöm kell, mert mi annak idején a buta kommunista szavazókat jelenítettük meg így. Hát igen, az örök visszatérés.

Ebben igaza van – persze, hogy én vidámabban megtehetem, ahogy én mehetek nyakkendő nélkül tanítani, mert professzor vagyok, de a vidéki banktisztviselő nem mehet nyakkendő nélkül dolgozni.

De ez már nem is szociolingvisztika, ez már szociológia! 

Menjen csak le, mondjuk, Fehérgyarmatra, lépjen be a kocsmába, és mondja azt, hogy majd elosztjuk a pénzt! Így, ty-vel. Egy pillanat alatt olyan csönd lesz abban a kocsmában, hogy Ön jobbnak fogja látni, ha kimegy. Mert ott ilyet nem mondanak, csak olyat, hogy majd elosszuk a pénzt

A katolikus egyház jó ideig azt csinálta, hogy a falvakba mindig a megfelelő dialektust beszélő papokat küldte. Érthető ugye – captatio benevolentiae, a jóindulat elnyerése. Emlékszem, Kaposváron ragadtam egyszer, mert lerobbant az autóm, nem tudtam visszajönni Pestre. Vasárnap volt, gondoltam, mit csináljak? Hát elmentem a templomba. Nem voltak sokan. A papok és a hívek is ízesen beszéltek, ahogy Somogy megyében szokás, zárt ë-kkel. Maga is arrafelé lakik. Szokta hallani? 

Igen.

Produkálni is tudja?

Kérésre nem, de olykor váratlanul előjön.

Szóval, ahogy ott voltam, egy idő után ráállt az én nyelvem is. Tíz öregasszony állt elöl. Nézelődtek hátra, felém, beszélgettek rólam, még meg is állapították, hogy ez a Terikének a fia, vagy kicsoda. És amikor hallották, hogy hogy beszélek, akkor bólogattak.

Aztán jött az a rész a Hiszekegyben, hogy fölment – vagyis fölmënt – a Mënnybe.

Itt valamiért azt mondtam, a Mennybe, ahelyett, hogy a Mënnybe. Maga hogy mondja? Mënnybe vagy Mennybe

Jaj, fogalmam sincs.

Kérdezze meg a nagyanyját! Szóval ebből aztán rájöttek, hogy ez biztosan nem a Terikének a második fia, én meg szörnyen elvörösödtem. Attól kezdve láttam, hogy azon gondolkodnak, ki az ördög lehet ez. 

Aki – most elsősorban nem a kiejtésre gondolva – nem a köznyelvi norma szerint mond valamit, annak érdemes felhívni a figyelmét erre? Lehet eléggé tapintatosan rámutatni ilyesmire ahhoz, hogy a másik fél ne érezze kellemetlenül magát, vagy nem ér annyit az egész, hogy ezt egyáltalán megkockáztassuk?

Én ezzel az utóbbival értek egyet, hacsak az illető nem jelzi, hogy várja a javítást. Ezt Önnek kell megéreznie – ez egy izgalmas pedagógiai kérdés.

Ha mondjuk, a gyerek nagyon szépen felel, és úgy szól, hogy Petőfinek ebből a verséből megértsük…, én inkább nem állítanám le – hát a francba azzal a megértsükkel, ha értelmesen beszél Petőfiről!

Persze én angoltanár vagyok, nem magyartanár, de az angolhoz is így állok. Egye meg a fene a nyelvtant meg a kiejtést, csak kommunikáljon az a gyerek! Ha megkérdezik, akkor igen, javítsuk ki. De akkor is érdemes figyelni a retorikára és finoman fogalmazni.

Én is érzem, hogy kényes terület ez, mert ha ezek a kijavítások normativitásukban durva piszkálódásokként nyernek megfogalmazást, akkor fennáll a veszély, hogy a gyereket elidegenítjük a saját, otthon használt nyelvváltozatától, és ezáltal valamelyest a családjától is. Persze számolni kell vele, hogy ha a diák nem tanulja meg a standard nyelvet, akkor felnőttkorában meg a cégnél fogják kinézni. Hogyan lehet ezt a két rossz eshetőséget egyszerre elkerülni, hogy a nyelvhasználó a köznyelvet és az otthoni dialektusát is önazonosan tudja használni?

Jó, ez a 64 ezer dolláros kérdés, ahogy mondani szokták. Maga is tudja a választ: tapintattal.

Sosem szabad olyat mondani, hogy a nyelvtudomány helytelennek bélyegzi az ő kifejezéseit – az ugyanolyan volna, mintha a nőgyógyász azt mondaná, hogy ha nem a férjétől esik teherbe, akkor nagyobb eséllyel fog torzszülöttet a világra hozni.

Azt viszont – persze nem mint nőgyógyász, de – mondhatja, hogy ne essen teherbe, mielőtt megházasodna, annak ellenére, hogy a gyereke akkor is makkegészséges lehetne, mert nem lesz könnyű élete. Nagyon analóg a helyzet. Sok szülész-nőgyógyász keresztény. Egy szülés levezetése közben mégsem gondolkodhat azon, hogy a nő keresztény módon esett-e teherbe vagy sem.

Rám azt szokták mondani, hogy liberális nyelvész vagyok. Ez olyan, mint az evangélikus geológus. Nem tagadom, hogy világnézetemet tekintve valóban liberális vagyok. De értem én, hogy mit akarnak mondani ezzel: nem tiltok, nem ugatok le. De hát hogy tiltanék? A szociológus sem írja oda a bűnözési adatok mellé, hogy a bűnözés rossz dolog. Az adatokat nem lehet tiltani. Az adatok azok adatok.

 

Írta: Bőzsöny Bálint