EHÖK HÍR
EHÖK Eurovíziós Dalfesztivál: zenélj, ne háborúzz

Eurovíziós Dalfesztivál: zenélj, ne háborúzz

2021-06-08

Egy év kényszerű szünet után május közepén végre megrendezték a hollandiai Rotterdamban a 65. Eurovíziós Dalfesztivált. Ettől kicsit végre úgy érzem, visszatért az élet a normális kerékvágásba – legalábbis a szervezők is ezt akarták elhitetni mindenkivel. A dalfesztiválokat minden évben valamilyen aktuális téma jegyében szervezik meg, idén ez a #openup volt, ami nagyon is aktuális így 2021 tavaszán, egy év karantén után. A hollandok pedig ezt nagyon komolyan is vették: szinte teltház előtt csaptak három hatalmas bulit, a két elődöntő és a döntő estéjén. Nem tudom, az egészségügyi előírások mennyire voltak szigorúak. Azt talán majd a járványgörbe alakulása fogja csak megmutatni, jó ötlet volt-e ennyi nézőt beengedni a fesztiválra. Mindenesetre erre már egész Európának nagy szüksége volt. 

Az Eurovízió idén tehát újra megmutatta lényegét, ami az első megszervezése, azaz 1956 óta a legfontosabb eleme, és újra összehozta a lezárásoktól szenvedő európai lakosságot.

A második világháború után tíz évvel talán ennek a szükségessége még egyértelműbb volt, mint 2021-ben, de nem én lennék az első, aki a koronavírus-járványt egy háborúhoz hasonlítja – szóval hasonló jelentősége volt ennek a versenynek, mint 65 évvel ezelőtt. 

Persze mindig lesznek negatív hangok, akik szerint az európai dalfesztivál a politikai korrektség túltolásának a mintapéldája, mert minden évben homoszexuálisok, transzneműek és fekete bőrűek is indulnak, és valóban gyakran győznek is. Hozzáteszem, akkor ennyiből az olimpiára is mondhatnánk hasonlókat, arra is ennek legalább a fele igaz. Ha pedig valamivel vádolni szeretnénk az Eurovízió résztvevőit, az sokkal inkább a nők alulöltözöttsége, na meg az az évtizedek óta bevált szavazatszerzési stratégia, hogy egyes országok kölyökkutya szemekkel néző, jóképű fiatal fiúkat küldenek a színpadra, akik előbb szereznek pontot az arcukkal, mint a hangjukkal. De hát az vesse rájuk az első követ, aki ezt a kártyát még nem játszotta ki… (és az ugye biztosan nem Magyarország).

Fotó: Kenzo Triboullard

A show évről évre látványosabb, ami sokak szerint pénzkidobás – erre megint csak az olimpiát tudom példaként felhozni, ahol szintén minden szervező igyekszik az azt megelőző játékokat túllicitálni. Ebből a nézők profitálnak, a közönség imádja, akkor mi rossz van benne? Egy egészséges versengésre amúgy is szüksége van a kontinensnek, akkor inkább ez, mint még egy háború (valami ilyesmi lehetett a koncepció a kezdetekkor is).

Egyébként pedig az Eurovízió a rendező országnak óriási reklám, minden szám előtt bemutatják ugyanis az énekest/együttest, aki következik, és közben „véletlenül” belecsempészik a saját nevezetességeik rövid reklámfilmjét is a bemutatóba – látványos, és vonzza a turistákat.

Mármint azokat a balszerencséseket, akiknek nem sikerült jegyet szerezniük a kb. hat esemény (két elődöntő és egy döntő élőben, plusz ezeknek a főpróbái) közül egyikre sem, ezért csak a TV vagy a Youtube előtt követik a műsort. Jegyet szerezni egyébként megdöbbentően nehéz, de tényleg. Kipróbáltam, háromszor négy órás sorban állás után sikerült csak – szóval lehet, hogy mégsem olyan népszerűtlen ez a fesztivál Európában, mint azt Magyarországon gondolják.

Fotó: Sander Koning

Sőt, igazából nem csak Európában örvend hatalmas népszerűségnek: az ausztrálok például annyira imádják, hogy néhány évvel ezelőtt meghívták őket is, vendégként – azóta pedig rendszeres résztvevői a versenynek, és fél Ausztrália felkel azért szombat reggel, hogy élőben követhesse a közvetítést. Azt mondjuk kissé elavult gyakorlatnak tartom, hogy az öt „nagy” ország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Franciaország, Olaszország és Németország automatikusan bejutnak a döntőbe… Értem én, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának alapításakor ez menőnek tűnt [ott is öt állandó tag mellett, rotációs alapon képviselteti magát a többi ország], de most már 2021-et írunk, ezen ideje lenne változtatni.

Főleg, hogy automatikus döntős már vagy évtizedek óta nem nyert… azaz hogy egészen az idei évig, mert ezt a rossz szériát most az olasz Maneskin megdöntötte, de szerintem a következő ilyen alkalomra még pár évtizedet várhatunk.

Az pedig rettenetesen kínos, ahogy a döntőben haladunk előre a pontozással, és a németek meg a britek még mindig nem kaptak egyetlen pontot sem – sőt, idén az új rendszer miatt ország-világ előtt ki kellett mondania a műsorvezetőknek, hogy ez a két ország a közönségszavazatok alapján is nulla ponttal zárt. Nem lenne mindenkinek jobb, ha inkább be sem jutnának a döntőbe, ahogy más országok, ha egyszerűen nem jó a zenéjük?

Fotó: Sander Koning

Na és persze lehet itt LMBTQ-ról meg politikáról beszélni, de az Eurovíziós Dalfesztivál még mindig a zenékről szól – ami pedig a résztvevők kezébe ad óriási lehetőségeket. Milyen nyelven énekeljenek, mi legyen a dal mondanivalója, mennyire ragaszkodjanak az országuk hagyományaihoz? Ezek mind olyan kérdések, amik felmerülnek egy-egy ilyen dal elkészítésekor, és a végén hol jobban, hol kevésbé látjuk érvényesülni az egyes szempontokat.

Egy időben például a skandináv országok rendszeresen angol nyelven énekeltek nagyon komoly mondanivalójú dalokat a világ változásáról, a globális felmelegedésről és a békés egymás mellett élésről.

Fontosnak tartották, hogy a dalok üzenetét egész Európa értse. De az is egy opció, ha az ember inkább a saját országát, a saját kultúráját akarja bemutatni: a különböző szláv résztvevők például szinte kizárólag az anyanyelvükön szoktak énekelni, rájuk nagyon is jellemző stílusú dalokat, és ettől még sosem kerültek hátrányba. A C verzió pedig, ha az ember az anyanyelvén énekel, és a háttérben kivetítik a szöveget angolul, hogy mindenki értse – ahogyan tették ezt anno ByeAlexék (és a Nyugat zabálta a magyar nyelvű dalt, csak mondom). Az pedig kifejezetten szép tud lenni, ha minden ország a saját nyelvén énekel, és az Eurovízió tényleg Európa egységét szimbolizálja a sokféleségben, ami az EU jelmondata is.

Fotó: Soeren Stache

A győztesekkel általában nem értek egyet, utoljára talán 2013-ban nyert a kedvenc dalom, de mindez nem vesz el az élményből, hogy gyakorlatilag egész Európa együtt bulizik, és bebizonyítja, hogy nem csak sporteseményeken képes összemérni a tudását.

Nagyon jó döntés volt, hogy néhány évvel ezelőtt szétszedték a szakmai zsűri által adott pontokat, és a közönségszavazatokból összeadódókat, így ugyanis az utolsó pillanatig izgalmas a verseny, és nem tudjuk, ki fog nyerni – leszámítva, hogy időről időre egyszer megnyerik a svédek.

(Most például már elég rég volt Svédországban a verseny, jövőre az olaszoknál egy svéd győzelmet vizionálok.) 

Szóval minden apró hibája és annak ellenére, hogy minden évben pontosan tudom, Ciprus és Görögország egymásnak fogja adni a 12 pontját, és ha egy mód van rá, Románia nem szavaz Magyarországra, az Eurovíziós Dalfesztivál még mindig Európa legnagyobb bulija, ami igenis megérne egy TV-közvetítést Magyarországon is. Nem számít, hogy különbözőek vagyunk, hogy konfliktusaink vannak, és folyamatosan versengünk egymással, mert ez Európa, minden problémájával együtt, és még mindig inkább itt éljük ki a versenyszellemünket, mint bárhol máshol…

 

Írta: Varga Tímea