EHÖK HÍR
EHÖK Hol állunk most? – beszélgetés az elmúlt öt év lírájáról és a kortárs költészet jövőjéről

Hol állunk most? – beszélgetés az elmúlt öt év lírájáról és a kortárs költészet jövőjéről

2021-04-28

Az f21.hu csapata március 30-án közönségszavazást indított, melyben azt próbálták felmérni, melyek voltak az elmúlt öt év legjobb, legalábbis legmeghatározóbb verseskötetei. A szavazás április 5-én zárult, a toplista a következőképpen alakult:

  1. Kemény István: Nílus 
  2. Vajna Ádám: Oda 
  3. Simon Márton: Rókák esküvője 
  4. Peer Krisztián: 42 
  5. Terék Anna: Háttal a napnak 
  6. Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt 
  7. Takács Zsuzsa: A Vak Remény 
  8. Biró Krisztián: Eldorádó ostroma 
  9. Izsó Zita: Éjszakai földet érés 
  10. Terék Anna: Halott nők 

Az f21.hu költészetnapi programsorozatának keretében Eszenyi Fanni (költő, kulturális újságíró) és Vincze Bence (kultúraszervező, az f21.hu főszerkesztője) online beszélgetőestet szerveztek, ahol az említett verseskötetek mellett szó esett a fiatalok költészethez való kapcsolódási lehetőségeiről, a hagyományos és az alakuló irodalmi platformokról, illetve a kortárs magyar líra jövőjéről is.

Az est meghívottjai Beck Zoltán (dalszerző, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Libri irodalmi díj zsűrijének tagja), Csete Soma (költő, kritikus, irodalomszervező), Péczely Dóra (szerkesztő, kritikus, a Szívlapát és a Lehetnék bárki című, fiataloknak szóló versantológiák szerkesztője), valamint Visy Beatrix (irodalomtörténész, kritikus esztéta) voltak. A következőkben az esten elhangzott kérdésekből és gondolatokból emelek ki néhányat a teljesség igénye nélkül.

Grafika: Czimbalmos Boglárka

Milyen érték- vagy szempontrendszer alapján viszonyultok egy-egy szöveghez, kötethez?

Visy Beatrix megjegyezte, hogy nála nincsenek előre megírt szempontok, a befogadást teljes mértékben a kíváncsiság vezérli. Egy idő után szükségszerűen kibontakozik a kötet vállalása, nyelvi-képi világa, ami ha jól működik, fogva is tudja majd tartani mint olvasót. Az egyetlen felmerülő kérdés tehát, hogy el akarja-e olvasni a következő verset, vagy sem.

Beck Zoltán a szöveghez való szubjektív kapcsolódás lehetőségét keresi, szerinte nem szabad elmenni amellett, hogy az irodalom végtelenül személyes kérdéseket tár elénk, amiket egyénileg kell felfejtenünk. 

Csete Soma egyetértett abban, hogy a hazai kritikai életből hiányoznak a személyes, vállaltan tudománytalan hangok, másrészről igényelné a kötetek egy tágabb irodalom- és kultúrtörténeti kontextusba való beillesztését is.

Péczely Dóra ekkor felvetette annak problémáját, miszerint nehéz valamiről úgy jól írni, hogy a szakmai tudás egy része nincsen mögötte – feltehetőleg ebből fakadhat a tisztán szubjektív értelmezések hiánya a kritikai palettán.

Lehet a tananyagnak befolyása a fiatalok líraképére?

Péczely felidézett egy alkalmat, mikor gimnazistákat kérdezett meg arról, kik a kedvenc költőik. A diákok szinte kivétel nélkül klasszikusokat említettek.

Ennek egyik oka Péczely szerint az, hogy a fiatalok egyszerűen többször hallanak Kosztolányiékról, mint kortársakról, így egy ilyen szituációban egyértelműbb válasznak bizonyulnak azok a nevek, amelyek irodalomórán is gyakran felmerülnek. A szerkesztő szerint az egyik legégetőbb kérdés a jelenlegi irodalomoktatásban az, hogy miképp lehet összehangolni a kortárs és a klasszikus irodalom izgalmasságát, hogyan lehet kapcsolódási pontokat teremteni a kettő között.

Visy Beatrix megerősítette a gondolatot, hogy a szélesebb olvasói réteg bevonása érdekében érdemes lenne a kortársak felől visszanyúlnunk a klasszikusokhoz.

Szerinte a középiskolai tananyag és a „berögzített” értelmezési lehetőségek megváltozása nélkül a versolvasási viszony sem indulhat változásnak. Addig viszont a kortárs vers még inkább hozzáférhetetlen, érthetetlen színben tűnik majd fel a diákoknál. Emellett az a jelenség is tipikusnak mondható, hogy az érettségibe kötelezően beemelt kortárs szövegeknél leginkább a könnyedebbnek tűnő, látszólag szórakoztató és hozzáférhető tartalmakat részesítik előnyben, ezzel egy hanyagolható pozícióba helyezve a kortárs lírát. 

Mit gondoltok, kiválthatja a szociális média felülete a tradicionális irodalmi platformokat?

Visy Beatrix szerint mindenképpen előnyös a mai generációk gyors információbefogadási igényére alapozni, hiszen manapság sok esetben egy-egy képhez társuló idézet kelti fel az érdeklődést. És nemcsak a fiatalok körében, kiadók is operálnak már ilyen marketinggel. 

Csete Soma úgy látja, az irodalmi marketing leginkább személyi kultuszokhoz, mintsem tartalmakhoz, esztétikákhoz kapcsolódik.

Ezt bizonyítja, hogy a kisebb szerzőknek, akikből nem lehet profitot hajtani, szinte semmilyen marketinglehetőséget nem biztosítanak, márpedig az irodalmi marketing ügye legkevésbé kéne, hogy pénzkérdés legyen. 

Erre Visy Beatrix felvetette a kérdést, nem válik-e irritálóvá, nem idézheti-e elő a szövegektől való elfordulást, ha egy szerző folyamatosan hirdeti magát?

Csete szerint az a jó személyes marketing, amikor a szerző önmagához független ügyekhez tudja hozzákapcsolni a saját költészetét. Azt viszont kifejezetten visszataszítónak találja, amikor szerzők csupán úgy tesznek, mintha beállnának bizonyos ügyek mögé, holott csak az aktuális trendeket próbálják meglovagolni. 

Beck Zoltán erősen kapcsolódott a gondolathoz, szerinte ha a marketingakarat nem az alkotásból rugaszkodik el, akkor az nem az irodalom kérdése. Emellett kerülendőnek tartja, ha az alkotó az alkotásával nem egybeeső tartalmakat közvetít. Úgy fogalmazott,

"ha én nem szeretem a csipszet, nem csinálok csipszreklámot. Ha nem hiszek a majonézmártogatásban, akkor nem adom oda egy nemzedék kultuszdalát egy majonéz mártogatásáról szóló reklámba, csak mert meg vagyok szorulva anyagilag".

A kortárs magyar irodalom hagyományos platformjai szétaprózódtak. Hogy látjátok, nem hiányzik egy komolyabb diskurzus ezek között a szférák között? Szükség lehet egy közösebbnek nevezhető kritikai nyelv megteremtésére?

Péczely Dóra nem érzi szükségesnek az egységes nyelv kialakítását, helyette inkább a helyi platformok színvonalának növelésére törekedne.

Visy Beatrix szerint nemcsak szükségtelen, de kivitelezhetetlen is az összefogás jellegű platform.

Úgy véli, ami már standardizált, az elveszti az elevenségét, így kétséges, hogy képes lesz-e kitermelni azt az erős egyéni hangot, amire egyébként esélye van.

Csete nem értett egyet a fentebb szólókkal, szerinte nagyon is szükség lenne szakmai érdekegyeztető platformokra. Az, hogy az irodalom szervezetei szét vannak aprózódva, szerinte nem jár együtt tartalmi-gondolati diverzitással, ami kevés esetben lehet előremutató.

Hogyan jellemeznétek az elmúlt öt év líráját, mik azok a tendenciák, amik ebben az időben jelentek meg a magyar irodalomban?

Visy Beatrix azt tartja szimpatikusnak, ahogyan a kortárs szerzők a mai valóságból (társadalmi problémákból, világválságokból) próbálnak egy új versnyelvet és poétikai formákat kovácsolni, ezzel leszámolva az énközpontú szemléletekkel.

Péczely Dóra a fordításkultúra megerősödését emelte ki, amely behozott olyan külföldi trendeket, mint amilyen a biopoétika vagy az ökopoétika.

Péczeli szavaival élve "szerencse a szerencsétlenségben", hogy vannak olyan jelenségek, amelyek világszerte érintenek alkotókat, mivel ez felpörgette a nemzetközi tendenciák megerősödését, aminek következtében a líra sokkal dinamikusabban változik, mint a próza.

Beck Zoltán ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a költőnek ebben az esetben is egybe kell esnie az írásával, tehát ha valaki ír egy verset a globális felmelegedésről, de azért esténként megeszik egy menüt a McDonald’sból, akkor inkább ne írjon verset a klímaválságról, mert az nem lesz hiteles a nyilvánosság felé. A dalszerző szerint a lírikusnak el kell fogadnia, hogy csak később lesz olyan népszerű, mint a prózista a jelenében. A lírikus feladata, hogy folytonosan és intenzíven reflektáljon a jelenére, de ehhez olyan nyelvet kell találnia, hogy e reflexió ne záródjon bele abba a jelenbe, amelyikbe beleírja. Ezt mint a líra egyik legnagyobb kihívását jelölte meg.  


A teljes beszélgetés az alábbi linken érhető el.

 

Írta: Sándor Luca