EHÖK HÍR
EHÖK Optikai tuning jó áron, avagy az autófóliázásról röviden

Optikai tuning jó áron, avagy az autófóliázásról röviden

2020-01-09

Gyakran hallani, hogy sok dologban évtizedes hátrányban vagyunk a nyugati országokhoz képest. Hosszas polémiákat lehetne folytatni ezen állítás igazságtartalmáról, de azt biztosan leszögezhetjük, hogy az autófóliázás egy olyan dolog, ami hazánkban még mindig csak elterjedőben van, holott nyugaton már alapvetésnek számít. A fóliázás lényegéről és hogyanjáról Pintér Györgyöt kérdeztem.

Itthon mennyire számít új keletű dolognak az autófóliázás? Tapasztalatom alapján nem ismerik annyira sokan.

Magyarországon a ’90-es évek elején jelent meg, vannak már öreg rókák a szakmában. Lassan az internet mindent behálóz, így aki nem igazán érdeklődik a téma iránt, még az is láthatja, hogy hazánkban most kezd kibontakozni, nyugaton pedig alap dolog, hogy fóliáztatnak. Mi, akik itthon ezzel foglalkozunk, ismerjük egymást és baráti viszonyt ápolunk, nem igazán ismerjük a konkurencia fogalmát.

Mondhatni tartjátok egymással a kapcsolatot?

Rendezvényeken nagyon gyakran találkozunk, illetve vannak közös munkák is egy-egy projekt keretén belül. Egy komoly fóliás vállalkozó előbb-utóbb eljut egy olyan szintre, ahol megfogalmazódik benne az úgynevezett hármas egység: jól jár a cég, akitől alapanyagot szerzünk be, jól jár a kuncsaft a minőségi munkával, és jól járunk mi is, hisz nyereséget hozott az üzlet. Akik így gondolkoznak, azok nem versenytársak, hanem kollégák. Gyorsan fejlődő iparág vagyunk, így van egyfajta információáramlás, amiből könnyen születnek barátságok.

Ha jól tudom, alapvetően két nagyobb fajtája van, a karosszéria- és az üvegfóliázás. Mi a különbség a kettő között, és hogy jön ide a wrapping fogalma?

Igen, ezek a főbb csoportok, viszont több részre bonthatók. Karosszériafóliázás lehet átfóliázás, védelmi, avagy kavicsvédő fóliázás, dekorációs fóliázás vagy feliratozás. A wrapping magát az átfóliázást jelenti. Azonban fontos tudni, hogy ez nem helyettesíti a fényezést!

Régebben rengeteg cég úgy hirdette a wrappinget, hogy sokkal jobb a fényezésnél, mert olcsóbb és gyorsabb is.

Sajnos ez kellően beépült a köztudatba, így minden egyes komolyabb megkeresést fejtágítással kell kezdjek. A szakszerű telepítés tartós ugyan, de nem tart örökké. A fóliák ragasztója fényezett vagy lakkozott felületre van kifejlesztve. A cél az, hogy megváltoztassuk vele a jármű színét úgy, hogy nem teszünk kárt az autóban, és bármikor visszaalakítható legyen. Ha más színre csomagolunk egy autót, bizonyos fokig megvédhetjük a sérülésektől, például a madárürüléktől, mosási karcoktól, némely vegyszerektől, ám mindez leginkább csak a színek játéka. A védelmi fóliák, köznyelven kavicsvédők, már alapanyagukban eltérnek a wrap fóliáktól, vastagabbak és áttetszőek. Egyedül ezek képesek ellenállni a vandál karcolásoknak és a felpattanó köveknek. Nagyon széles a kínálat, a technológia már ott tart, hogy szinte mindenre van megoldás. Ezek népszerűsítése is a mi dolgunk a telepítés mellett. Üvegfóliázás pedig lehet a mindenki által ismert üvegsötétítés vagy a biztonsági fóliázás.

Mennyire lehet ebből megélni Magyarországon? Csak ezzel foglalkozol vagy csinálsz mellette mást is?

Hét éve vagyok egyéni vállalkozó, viszont ebből csak két éve csinálom főállásban. Jelenleg nagyon telített a piac. Ha valaki csak a pénzt látja ebben, annak kár még gondolkodni is rajta. Egy pincér is jobban tud keresni nálunk, fóliázóknál. Ez egy olyan munka, amit szeretni kell.

Engem nem a pénz motivál, hanem az érzés, amikor valami olyat tudok adni, amit nem lehet igazán megfogni, csak érezni.

Az ügyfelek között nagyon sok olyan van, akinek ez az egész aprópénz, nem is igazán foglalkozik vele, sőt az is lehet, hogy csak azért csináltatja, mert presztízs. Ám amikor megpillantja az elkészült autót, és felcsillan a szemében az a bizonyos fény, amikor meglátja az elkészült autót, na engem az, ami feltölt. Nekem ez a hobbim, így igazán szerencsésnek érzem magam, ráadásul meg is tudok ebből élni.

A sok vegyszer amikkel dolgoztok mennyire kártékony az egészségre? Valóban „korábban halnak” a fóliások?

A vegyszerek általában 70% IPA (isopropyl alcohol) tartalmúak, ami az egyik legártalmasabb tisztítószer, mert nagyon gyorsan párolog. Az elmúlt időszakban 12-14 órát tartózkodtam a műhelyben, így nyilván nagy mennyiséggel érintkezem. Bizton állítható, hogy mindez csökkenti a földön töltött időmet.

Mik voltak az legérdekesebb munkáid? Hallottam taxi-, illetve vonatfóliázásokról…

Nem vettem részt túl sok taxifóliázáson, a vonatot pedig több kollégával közösen csináltuk, abban alvállalkozóként vettem részt. Fóliáztam egyébként már repülőgép alkatrészeket is. Amit érdekességképp megemlítenék, az a minden évben megrendezésre kerülő AMTS, ami egy többnapos rendezvény. A látogatók között minden éven egy autót sorsolnak ki, ami január végén egy Budapesti plázában teljesen nyilvánosan, három nap alatt átalakításra kerül: hifit szerelnek bele, komoly sportfutóművet és fékeket kap, a belsőt bőrözik, átépül a karosszéria és persze fóliázzuk is.

Három nap alatt egy elég komoly stresszhelyzet van jelen, hiszen szinte minden főbb módosítást külön cég csinál két-három emberrel, így minimális helyen, ahol éppen körbe lehet sétálni az autót, egy időben akár hét-nyolc ember is dolgozik.

Ezt fokozza még az újságírók és tévések hada… Mi pedig rendszerint ráteszünk még egy lapáttal azzal, hiszen a rendezvényen kiállítóként is részt veszünk, és ott is élőben fóliázunk egy autót.

Az ár mitől függ? A nagyságtól, a fólia céljától vagy az esetleges egyedi igényektől?

Első természetesen az igény, hogy mire van szükség, és hogy annak milyen anyagnak kell lennie, nyilván vannak olcsóbbak és drágábbak is, illetve márkák, amiket meg kell fizetni. És persze fontos a felület is, hiszen nem minden anyag jó mindenhová. Az én dolgom, hogy eleget tegyek az egyedi kéréseknek, és a lehetőségekhez mérten a legjobban valósítsam meg az elképzeléseket.

 

Írta: Jónás Dániel József