A különböző „diszes” érintettségekről – mint a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia – azt mondhatjuk, hogy részképességzavarok, s az egyetem Támogató Szolgálatának célcsoportjába tartoznak az ilyen nehezítettséggel küzdő hallgatók is. Így került be a Fogyatékosság hetének programsorozatába a dr. Schnell Zsuzsanna mentortanár (KPVK, Kultúra- és Társadalomtudományi Intézet, Kultúraelméleti és Alkalmazott Kommunikációtudományi Tanszék) által szervezett Diszlexia és nyelvtanulás workshop, mely a közelmúltban zajlott le a BTK Kari Tanácstermében. Célja volt, hogy a diszlexia általános jegyei mellett párbeszéd alakulhasson ki a diszlexiával élők, a szakemberek és a nyelvvizsgaközpont között a megoldási lehetőségekről, felhasználói szükségletekről és a szabályozások adta keretekről. Az alkalom különlegessége, hogy nem csupán a diszlexia jellegzetességeiről volt szó, hanem konkrét társadalmi szereplők meghívásával szorgalmazta a kérdések megválaszolását, együttműködések megszületését.

A diszlexia egy speciális tanulási nehézség, ami az olvasásalapú megértést érinti: fő jellegzetessége az írott kód feltörésének zavara, vagyis a betűk átfordítása hangokká és végül jelentéssé. A probléma elsősorban a hangok leképezését érinti, illetve az ezekkel való műveletek elvégzését.

Az ebben érintett személyek számára nehézség az olvasásalapú feldolgozás, más szóval akadályoztatott az írott modalitás és a hangzó csatorna közti átfordítás.

Ezt a modalitásközi váltást az előadó jól szemléltette a Stroop-teszttel, mely megmutatja a gátló funkciók működését, amikor le kell gátolnunk szavak kiolvasását (mely ötödikes korra már automatizálódott) például a színek megnevezéséhez. Ez jelentkezik a diszlexiában ismert homogén gátlás nehézségében is, ahol nagyon hasonló betűk (pl. p-b, d-p) hasonlóságának gátlása nehézséget jelent, s így nehezíti az olvasást, illetve az írott szövegben való tájékozódást, annak feldolgozását.

Fontos, hogy nem általánosságban a megértéssel van gondja a diszlexiásoknak, ugyanazt a mondatot jól értik hallás után, mégis, elolvasva nem, vagy csak lassan tudják feldolgozni azt. Tudni lehet a diszlexiásokról, hogy emlékezésüket, megértésüket nagyban segítik a képek: ők jellemzően vizuális tanulótípusok. Ennek kapcsán az eseményen részt vevők is kitölthettek egy tanulótípustesztet, az előadó ugyanis hangsúlyozta:

„úgy kell tanítani az érintett gyerekeket, ahogy szükségük van rá”.

Egyúttal bárkinek előnyös lehet ismernie tanulótípusát, hogy eredményesebben és gyorsabban sajátíthasson el ismereteket a megfelelő – auditív, haptikus-motorikus, imitatív, kognitív vagy a már említett vizuális – csatornák felhasználásával.

Felmerül azonban a kérdés – annál is inkább, hiszen a hallgatóság diszlexiával érintett hallgatók és a velük dolgozó oktatók mellett részben érdeklődő pedagógus- és gyógypedagógus-hallgatókból állt –, mit tehet egy tanár, oktató a diszlexiával nehezített tanulók megsegítésére.

Először is fontos lenne nemcsak egy modalitást, vagyis nem csak az írott kódot használni, hanem más érzékszerveket is bevonni, szimbólumokat használni, de akár a hangszertanulás is jó módszer lehet a két agyfélteke „összekötésére” – a diszlexiásoknak ugyanis a jobb agyféltekéje aktívabb olvasáskor, noha jellemzően (bár nem kizárólagosan) a nyelvi központunk az agy bal féltekében van.

A diszlexiában jellemzően jobb féltekére támaszkodnak a feldolgozás során, s ez is okozhatja a lassabb megértést és a nehezített olvasás utáni értést. A multimodalitáshoz kapcsolódóan jelentős a grafikus hozzáférés biztosítása is: ha nagyobb betűméretet használnak egy tankönyvben, akkor egy diszlexiás számára jobban elkülöníthetők vizuálisan az írott tartalmak, a különböző színek használata a szövegekben pedig szintén a tagolást könnyítik meg, és vizuális kódolás, könnyített tanulás lehetőségét adják meg.

A workshop első felében dr. Schnell Zsuzsanna célja egy általános tudás átadása volt a diszlexiásokkal és nehézségeikkel kapcsolatban, a második blokk azonban specifikusan a nyelvvizsgákat vette górcső alá.

Az előadó négy támpontot adott, ami a diszlexia esetében a nyelvtanulással kapcsolatban segítség lehet, ezek a multimodalitás, egyszerre csak egy nyelvi készség használata, strukturált feladatok (például feleletválasztós teszt) előnyben részesítése, illetve vizuális, színekkel való rásegítés a tanulás és visszakérdezés folyamatában, grafikus hozzáférés biztosítása.

Az ECL Nyelvvizsgaközponttól meghívott tesztfejlesztő és esélyegyenlőségi referens, Bizse Zsuzsanna segítségével áttekintették a résztvevők, mik a lehetőségek abban, hogy a diszlexia jegyeire adaptálhatóak legyenek a nyelvvizsga feladatai.

Magdali Csaba, a Támogató Szolgálat vezetője így fogalmazott:

„A modern felfogások szerint a tanulási zavarok csak adott társadalmi környezetben jelentenek akadályozottságot, tehát a jelenlegi oktatási rendszerben használt pedagógiai eszközök és tanulási lehetőségek mellett nem tud például egy diszlexiás megtanulni egy idegen nyelvet. Ha más körülményeket, eszközöket biztosítunk, más módon közelítjük meg a problémát, akkor elképzelhető az idegennyelv elsajátítása. Vannak olyan példák, hogy diszlexiával élők külföldi környezetben eltöltött hosszú évek után képesek elsajátítani más nyelvet. Ugyanígy fel kellene térképezni, hogy vannak-e olyan összetételű nyelvvizsgák, melyeken a „diszesek” is meg tudják ugrani a küszöböt.”

Tudjuk, hogy a diplomához államilag elismert nyelvvizsga megszerzése szükséges, azonban ez korántsem olyan egyszerű egy diszlexiás hallgató számára, ugyanis a feladatsorok ilyen szempontból nem teljesen „akadálymentesítettek”. Kiemelendő azonban, hogy a komplex nyelvvizsga részvizsgákra bontása (olvasásértés, íráskészség, hallgatás utáni értés, beszédkészség) segítheti a tanulási zavarral küzdő vizsgázókat, hiszen egyszerre csak egy „skilljüket” kell használni.

A nyelvvizsgán a tanulási zavarokkal küzdők (diszlexia, diszgráfia) a sajátos nevelési igény gyűjtőfogalma alá tartoznak, így a vizsgára egyedi eljárást kérhetnek szakvélemény leadása után.

Ez nem jelenti azt, hogy mentesülnek egyes részvizsgák teljesítése alól, azonban a vizsga előtt egyeztethetnek a vizsgahellyel speciális segédeszközökről, a vizsgán pedig a könnyebb olvashatóság érdekében kaphatnak speciális formátumú feladatlapot, mely világossárga színű, nagyobb betűméretű és nagyobb sorközzel formázott, mint egy átlagos vizsgalap.

Továbbá a diszlexiás, diszgráfiás és tanulási nehézségekkel küzdő vizsgázók számára lehetőség van a vizsga időtartamát 30%-kal meghosszabbítani.

Az eredmények alapján a „lyukas szöveg” jellegű olvasásértési feladatokban sokkal rosszabbul teljesítenek a tanulási zavarral küzdő vizsgázók, a rövid választ igénylő feladatokban a többi vizsgázóval közel azonosan, az íráskészség részvizsgánál pedig átlagon felül. Bizse Zsuzsanna célkitűzésként fogalmazta meg az új feladattípusok kipróbálását, valamint olyan feladatsorok összeállítását, melyek nem tartalmazzák a problémásnak bizonyuló feladattípusokat, ugyanakkor megfelelnek a vizsgaleírásnak, és alkalmasak a nyelvtudás mérésére. 

A fórum során felmerültek ötletek, amelyekkel esetlegesen adaptálni lehetne a feladatsorokat a „diszes” működésre: a színek, különböző kiemelések a hosszú szövegekben segíthetnék az eligazodást, amikor egy-egy információt kell keresni, megjelenhetnének feleletválasztós, esetleg kép-szó jelentéspárosító feladatok, valamint a hallgatás utáni értés a rádiószerű, audio fájl helyett lehetne videós formátumú. 

A program záróblokkjaként Páli Éva, az Oxford University Press munkatársa hívta fel a figyelmet arra, milyen fontos a tanulási zavarral küzdők motiváltságának fenntartása a tanulási folyamat során: elmondása szerint folyamatos visszajelzésre, a szülőkkel való kapcsolattartásra, s még inkább a sikerélmények biztosítására van szükség.

Bemutatta a kiadó kiadványait, valamint az Oxford Teacher’s Academy online elvégezhető, gyakorlatorientált kurzusát is (Teaching Students with Dyslexia), mely egy pedagógusoknak készült érzékenyítő tudásanyagot tartalmaz olyan témákkal, mint a diszlexiakutatás története, a „diszesek” nehézségei, a meglévő anyagok adaptálása és az értékelés hangsúlyos szempontjai az érintett tanulók esetében. 

A szervezők foglalkozásukkal egyszerre szeretnének segíteni a jövő pedagógusainak és a jelen diszeseinek. Az előbbieknek szakmai, módszertani megközelítéseket, az utóbbiaknak reményt és módszertani támogatást kívánnak nyújtani, hogy ne legyen a tanulási nehezítettség akadálya a nyelvtanulásnak.

Írta: Novák Henrietta

Fotók: Székely Eszter