>> English version

2020.04.01. 21:00 – Kollégiumi díjak – Tájékoztató


2020.03.27. 19:00 – Javaslatok a veszélyhelyzet idejére

A COVID-19 megbetegedéshez köthető veszélyhelyzet során meghozott intézkedések és javaslatok a járvány tömeges terjedését hivatottak fékezni, annak következményeit minimalizálni. Sajnálattal értesülünk mindazon esetekről, amikor a közösségi távolságtartás (social distancing) ajánlásaitól eltérő, a betegség átadásában potenciális kockázatot jelentő összejövetelekről tájékozódunk.

Magyarország kormánya március 28-tól kezdődően április 11-ig kijárási korlátozást vezetett be. A lakóhelyet mindössze munkavégzés, vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni, az élelmiszerboltok, patikák, piacok és drogériák látogathatók lesznek. Nyilvános helyeken másfél méteres távolság tartása kötelező. Az idősebb emberek csak 9 és 12 óra között látogathatják az élelmiszerüzleteket, gyógyszertárakat és piacokat és ebben az időben csak ők látogathatják ezeket a helyeket.

Fiatal értelmiségiként fel kell, hogy nőjünk ahhoz a felelősséghez, amely a vírus terjedése ellen hozott intézkedésekkel nehezedik ránk. Jelenlegi ismereteink alapján a fiatalok körében a betegség az esetek zömében, – de nem mindig – enyhe lefolyású, azonban nem kockáztathatjuk a környezetünkben élők egészségét, így arra kérjük minden hallgatótársunkat, hogy kezeljük a helyzetet kellő komolysággal és tegyünk meg mindent a járvány hatásainak enyhítésére, megelőzésére! Tájékoztatásképpen összegyűjtöttünk pár hasznos információt, melyek betartására mindenkit nyomatékosan megkérünk.

Tovább olvasom >>


2020.03.20. 21:30 – Diákhitelek törlesztésének felfüggesztése

A Kormány döntése alapján a Diákhitel Központ törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozás tekintetében minden ügyfele számára 2020. december 31-ig.

A törlesztési moratórium a már törlesztési szakban lévő és a moratórium alatt törlesztési szakba kerülő ügyfelekre egyaránt vonatkozik. A törlesztési kötelezettség felfüggesztése március 19-én automatikusan életbe lépett, így ennek igénybevételéhez nem kell külön nyilatkozatot tenned.

További információ a Diákhitel Központ weblapján >>


2020.03.20. 9:30 – Otthoni tanulást, kutatást segítő adatbázisok és honlapok

A BTK HÖK összeállított egy kisokost, melyben megtalálhatjátok az otthoni tanulást, kutatást segítő adatbázisokat és honlapokat.


2020.03.19. 8:30 – Koronavírus Ellátó Központ a volt Megyei Kórház épületében

A PTE Klinikai Központja egy Koronavírus Ellátó Központot állított fel a volt Megyei Kórház épületében. Kérik, hogy az akut felső légúti tünetekkel küzdő betegek itt jelentkezzenek a Sürgősségi Betegellátó Osztály helyett.

A lakossági felhívást és a térképet ide kattintva találják.


2020.03.18. 16:40 – Elindult a PTE Koronavírus Információs oldala

A Pécsi Tudományegyetem egy helyen gyűjtötte össze a legfrissebb PTE-s híreket, intézkedéseket a koronavírussal kapcsolatban. Látogassátok meg a PTE Koronavírus tájékoztató oldalát: https://pte.hu/covid


2020.03.17. 10:30 – Koronavírus tudnivalók

Mára bebizonyosodott, hogy a járvány a csoportos megbetegedések fázisába lép, az újonnan megjelenő eseteknél már nem feltétlenül visszakövethető a fertőzés forrása. A fiatalok tünetmentes hordozóként vagy enyhe tünetek mellett – a vírus különösen erős fertőzőképessége miatt – közvetlen életveszélyt jelenthetnek a társadalom idősebb tagjaira, így a saját, idősebb rokonaikra is, ezért közös felelősségünk, hogy óvjuk szeretteinket és a környezetünket!

A fentiekre való tekintettel az alábbiakban azon eljárásokat és javaslatokat gyűjtöttük össze részetekre, amelyek betartása kis erőfeszítés, azonban számottevően csökkenthetik az átfertőzés kockázatát.

További információ >>


2020.03.15. 17:50 – Kollégiumi információ

A szombati nap folyamán a fenntartó minisztérium ágazatért felelős államtitkársága felszólította intézményünket a kollégiumi kapacitások soron kívüli racionalizálására, amelynek keretein belül a jelenleg külföldi hallgatóként, vagy rektori méltányossággal bentlakó hallgatókat jelenlegi lakhelyükből történő átköltöztetése, valamint a kollégiumból ideiglenesen kiköltözött hallgatótársak kollégiumokban maradt eszközeinek kiürítése vált szükségessé.

További információ: https://pteehok.hu/kollegiumok-zarvatartas-info


2020.03.14. 17:00 – Szakmai gyakorlat / szakdolgozat tájékoztatás

Kedves Hallgatók!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni Titeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai gyakorlatokat érintő állásfoglalásáról, mely esetben már a PTE Operatív Stáb is rendelkezik saját állásfoglalással, így a válasz ezzel alább kiegészítésre került.

Ezen felül tájékoztatunk Titeket, hogy minden szakdolgozat/diplomamunka leadással kapcsolatos kérdéssel keressétek a saját karotok tanulmányi előadóit!


„Azon hallgatók, akik a féléves szakmai gyakorlatukat, duális képzésüket töltik, és az elrendelt oktatási szünet miatt meg kell szakítsák azt, különösen ideértve a tanárszakos hallgatókat, hogyan tudják teljesíteni a követelményeket?

– Amennyiben a fogadóhely önálló kompetenciakörben nem tiltja meg a hallgatók számára a munkavégzést, úgy lehetőség van a gyakorlat folytatására a szakmai gyakorlatok és a duális képzés esetén is.”

„A Pécsi Tudományegyetem Operatív Stábjának 3/2020. (III. 12) számú állásfoglalása a PTE hallgatóinak gyakorlati képzésben folytatott tevékenysége kapcsán:

Az Operatív Stáb azt az egyhangú állásfoglalást hozta, hogy az Egyetem gyakorló intézményeiben, illetve egyéb partnerszervezeteiben szakmai gyakorlataikat végző hallgatók 2020. március 13. napjától a veszélyhelyzet megszűnéséig szakmai gyakorlattal összefüggő tevékenységüket függesszék fel.”

A fentiek alapján javasoljuk, hogy a PTE Operatív Stáb állásfoglalását figyelembe véve a szakmai gyakorlattal összefüggő tevékenységeteket függesszétek fel.


2020.03.13. 22:00 – Hasznos linkek

Kedves Hallgatók!

Az alábbi linkeken hasznos, friss információkat találhattok:


2020.03.12. 20:00 – Tájékoztató a PTE Kollégiumainak zárva tartásának elrendeléséről

Kedves Hallgatók!
Az PTE Operatív Stáb egyhangúan javasolta a 3/2020. számú rektori utasítás kiadását a kollégiumok zárva tartásának elrendeléséről, melyet Rektor Úra mai napon ki is adott.

Kedves Hallgatóink!

Ezúton tájékoztatunk benneteket, hogy a Kormány által hirdetett vészhelyzet miatt az egyetemünk Rektora a Pécsi Tudományegyetem minden karán módosította a 2019/2020-as tanév ütemezését, és 2020. március 16. és március 22 között tavaszi szünetet rendelt el.

A rektori utasítás ide kattintva elérhető.

Tájékoztatlak benneteket, hogy a 41/2020 (III.11) kormányrendelet 4. § b) pontja értelmében a mai naptól visszavonásig a felsőoktatási intézmények hallgatók általi látogatása tilos!

A kollégiumokkal kapcsolatos pontos eljárásrendről és teendőkről az Egyetem Operatív Stábjának ülése után adhatunk Nektek részletes tájékoztatást.

Tájékoztatunk benneteket, hogy a vészhelyzet időtartama alatt minden hallgatói ügyintézés esetében elektronikus eljárásrendet alkalmazunk. Információkat az alábbi elérhetőségeken nyújtunk számotokra:

–          Pályázatok esetén a palyazatok.ehok@pte.hu,
–          Kollégium esetén a kollegiumok.ehok@pte.hu,
–          Egyéb ügyekben elnokititkarsag.ehok@pte.hu

Üdvözlettel,
Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat


2020.03.11 

Tisztelt Hallgatók!

A mai nap a kormány rendkívüli jogrendet hirdetett, vészhelyzet elrendeléséről döntött.

A meghozott intézkedések a felsőoktatást is érintik, melyek közül a legfontosabb az egyetemi oktatás távoktatásként történő megvalósulása, valamint a 100 főnél nagyobb beltéri, és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények felfüggesztése.

A jelen helyzetben a PTE rektora teljes körű oktatási szünetet rendelt el 2020. március 12-13-14-re (1/2020. sz. rektori utasítás).

További rendelkezésig kérjük hallgatótársainkat, hogy az Egyetem épületeit ne látogassák!

A PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata, részönkormányzatai, valamint Kollégiumi Diákbizottságai a fenti rendelkezésekkel összhangban határozatlan időre felfüggesztik a hallgatói rendezvények (szakestek, kari zenés-táncos rendezvények) megtartását.

A PTE EHÖK valamint a részönkormányzatok személyes ügyfélfogadása az oktatási szünet alatt, 2020. március 12-től felfüggesztésre kerül. Az EHÖK honlapján közzétett elektronikus elérhetőségeken a továbbiakban is teljeskörű ügyintézést biztosítunk. A folyamatban lévő pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatókat a PTE EHÖK weblapján (https://pteehok.hu) elérhetővé tesszük.

További tájékoztatás a holnapi napon várható, így kérünk mindenkit, hogy fokozattan figyelje a PTE Hírleveleit, valamint a PTE honlapján megjelenő híreket: https://pte.hu/hirek.

A hallgatókat érintő kérdésekben az EHÖK Facebook oldalán is folyamatosan tájékoztatást fogunk adni.

A Pécsi Tudományegyetem által közzétett információkat az oktatási szünettel kapcsolatban az alábbi linken érhetitek el: https://univpecs.com/egyetemi_elet/oktatasi_szunet

Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata