Az emberek bajban vannak akkor, amikor meg kéne határozni azt, hogy mi számít alapműnek a zenei életben. Ha valakinek zenét ajánlanánk, a mai világban igencsak bajban lehetünk, hiszen nagylemezek már egyre ritkábban jelennek meg. Az előadók inkább csak pár számos EP-kben (extended play – kislemez) gondolkoznak. Néha anyagi okokból, azonban a valós indok sokszor inkább az extrább figyelem megragadása lehet. Az EHÖK 1367 Magazin hasábjain azonban megpróbálkozom azzal, hogy ízelítőt adjak olyan – főként magyar – lemezekből, amelyeket azért bűn lenne kihagyni.

Az első mindjárt egy ikonikus zenekar talán legikonikusabb alkotása. A Tankcsapdát senkinek nem kell Magyarországon bemutatni. Az 1989-ben alakult, Lukács László énekes-basszusgitáros vezette debreceni trió megszakítás nélkül működik, és már a tizenötödik stúdióalbumánál tart. Talán a legjelentősebb a sorban harmadik A legjobb méreg című ikonikus LP (long play – nagylemez).

A rendszerváltás utáni első években a híresen szókimondó szövegek, a punkból és főként a Nirvanából merítő zenei megoldások még 2021-ben is ugyanannyira működnek, mint akkor.

Rögtön a nyitó A legjobb méreg már megadja az alaphangulatot. A dalszöveg eléggé lényegre törő, számomra ez az album kicsit a „sz*rok bele, ez a rock ’n roll!” érzést képviselte, ez a hedonizmus szinte az egész lemezen keresztülmegy, elég csak a Legyen az ördögé dalszövegére gondolni. Ami azonban talán még ennél is fontosabb, és A legjobb méreg egyediségét is számomra ez adja, hogy bár ez – a korszakot tekintve – egy újító lemez, mégis jól nyúl hozzá az inkább amerikai témákhoz (pl.: Tudok egy munkát – drogok, prostitúció témaköre), emellett pedig Lukács egyedi orgánuma, Buzsik György (dob) és Tóth Laboncz Attila (basszusgitár) lendületes ritmusszekciója is különlegessé teszi ezt a lemezt.

Az összes dalát meghallgathatja bárki, nincs benne üresjárat, és garantáltan megkapja mindenki azt a Valami Amerika-érzést.

A következő lemez már a 21. században íródott, pont akkor, amikor a magyar könnyűzenét már a Fresh!, a Josh és Jutta, a Groovehouse nevű formációk uralták – ezeket meg manapság csak egy jóféle Necc Partyn hallhatjuk. Meg persze a jó öreg Kovács Ákos kényeztette az emberek hallójáratát mindenféle földi (és persze égi!) jóval.

Egy ilyen évszázad elején íródott a Kaukázus Amerika nem hazudik című nagylemeze – az ötből szám szerint ismét a harmadik –, amely tizenhárom remek dalba csomagolja az akkori fogyasztói társadalom kritikáját.

Ezt a Kaukázus esetében szinte mindegyik általam ismert lemeznél éreztem. Lehetne akár unalmas is, hogy Kardos Horváth János fő témája a társadalomkritika, viszont szó sincs erről. Az Amerika nem hazudik, húzóerejét a Teszkó és a Lift című számok adják. Utóbbi dalszövege tökéletesen összefoglalja az egész album tematikáját. A hangszerelés tartogat nekünk finomságokat, ugyanis rengeteg az elektronikus elem, a korabeli EDM-zenékből elég sok megoldás visszaköszön a Kaukázus lemezén.

Grafika: Kovács Friderika

Ami pedig a harmadik albumot illeti, a magyar zeneiparban kevés olyan dalszerző/énekes van, mint Polgár Odett. Egészen egyedülálló hangja van, és talán nem ő nyújtja a legnagyobb áriákat a színpadon, de az biztos, hogy ezer közül is felismerhető az orgánuma. Az ő bemutatkozó alkotása, a Hanyatt, Homlok, Egyenes üde színfolt a magyar zenei palettán. Egy igazán könnyed popzene – tudjátok, ő az az énekesnő, aki azt énekli, hogy „Ez nem az a lány, akiért nem kár!”. 

A helyzet azonban az, hogy a Hanyatt, a Vesztőhely és a Nem vagyok beoltva legalább annyira jó számok, mint a Van az a pillanat!

Persze az lett a leghíresebb dala Odettnek, azonban kár lenne kihagyni a Hanyatt, Homlok, Egyenes többi számát. Néhol önironikus szövegek, máshol pedig nagyon felemelő sorok. Talán a Rablók az egyetlen olyan része a lemeznek, amelyik nekem egy kicsit ellaposodik. Szerencse, hogy utána a Hanyatt jön, ami visszakormányozza a jó mederbe a lemezt. Mindenképpen egy említésre méltó alkotása a magyar könnyűzenének.

Számos olyan stílus és előadó/zenekar van, akik alapműveket tettek le az asztalra. Az elkövetkezendő pár hétben pedig olyanokat szeretnék bemutatni, amik kevésbé ismertek. Mert vannak azok a zenekarok, amelyekre rásütik a „bölcsészrock” jelzőt – ilyen pl. a Madrapur –, akik sokkal több figyelmet érdemelnének a zenei életben itthon. A folytatásban az ő lemezüket biztos bemutatom. 

Írta: Anta János Attila