Fesztiválra menet gyakran megfordultak a fejemben a következő gondolatok: „Megéri diákmunkát vállalni?3 Mennyi idő jut bulizásra a munka mellett?” Persze nem sokáig agyalok ezen, hiszen inkább a koncertekre, barátokra figyelek, de az idei Fishing on Orfű után már tényleg nagyon kíváncsi voltam arra, milyen lehet egy fesztiválon dolgozni, a szervezés, rendezés folyamatait végigkövetni. Miután megfogalmaztam magamban ezeket a gondolatokat, megtalált engem az EFOTT hirdetése, hogy diákmunkásokat keresnek. Nem önkéntes munka, a jelentkezők kapnak fizetést, bérletet, sátorhelyet és a fesztivál ideje alatt ételt. Nekem ennél több nem is kellett, jelentkeztem árulogisztika munkakörre. Szerencsére felvettek, szóval július 8-tól 19-ig választ kaphattam a kérdéseimre.
Amikor megérkeztünk a sukorói szabadstrandra, semmi nem volt még készen, csak a Lidl-sátor állt árván a hatalmas területen.
Nehéz volt elképzelni, hogy itt pár napon belül lesz hét színpad, óriáskerék, büfékocsik és napi több mint tízezer ember.
Az első nap első teendője egy rövid egyeztetés volt a főnökünkkel, aki elmondta, hogy a feladatunk nagyrészt abból fog állni, hogy hűtőket, sörpadokat, napernyőket cipelünk a standokhoz és a színpadok mögé az előadóknak. Még aznap megjöttek a kamionok, amiket le kellett pakolni. Ez gyorsan ment, mivel huszonnégyen voltunk, és hét óra munka után mindenkit elengedtek.
A következő nap is elég eseménytelenül telt, sokat ültünk, mert nem volt mit csinálni, illetve lett volna, de ahogy tapasztaltam, hihetetlenül szervezetlen a fesztivál rendezése. Dolgoztunk volna szívesen, mert az is jobb, mint tétlenül heverészni, csak semmi nem volt egyeztetve. Nem tudtuk, mikor, mit, hova és mennyit kell vinni.
Grafika: Gálfalvi Erika
A következő nap is hasonlóan telt, nem tudtunk mit csinálni, mert semmi nem volt leszervezve, az építők se haladtak a munkájukkal, nehezen tudtam elképzelni, hogy itt három napon belül minden elkészül.
Mindezek ellenére szerdára befejeztünk mindent, viszont abban a három napban – a főszervező szavával élve – „vérhányásig” kellett dolgozni.
Három napon keresztül, tizenkét órán át hűtőket, napernyőket, betonlapokat emelgettünk és szórtunk ki, versenyt futva az idővel, hogy mire az első fesztiválozók megérkeznek, minden a helyén legyen. Szerencsére nagyrészt mindent felépítettek kezdésre, de nem voltunk teljesen készen, például mi még százötven szett sörpadot pakoltunk ki a büfékhez akkor, amikor már javában koncertet adott az első nagyszínpados fellépő. Eléggé elfáradtunk a fesztivál kezdetére, és meg is voltunk lepődve, milyen gyorsan váltott át a könnyűnek meghirdetett fizikai munka nehézbe.
Csütörtöktől szombatig pedig volt idő pihenni, csak napi hat órát kellett ügyelni.
Ez azt jelentette, hogy egy hatalmas sátorban vigyáztunk a különböző alkoholokra, amiket el kellett vinni a backstage-be, mert a zenészek szinte bármilyen és bármennyi sört, bort és töményt rendelhettek.
Ilyenkor remek alkalom nyílt közös képeket csinálni egy-egy fellépővel. A munkaidő lejárta után volt időnk nekünk is élvezni az EFOTT-ot, azt csinálhattunk, amit akartunk, annyi kikötés volt, hogy másnap munkakész állapotban jelenjünk meg.
A legkeményebb nap tizenhetedike, vasárnap volt. Tizennégy órát kellett dolgozni reggel héttől este kilencig.
Mindent be kellett gyűjteni, amit az eddigi napok során kivittünk, és mivel már nem voltak logisztikai fennakadások, hisz tudtuk, hova kell visszarakni a dolgokat, szünet se nagyon volt.
A munka oroszlánrészét elvégeztük aznap, hétfőn és kedden már csak a kamionokra kellett felpakolni, de a tizenkét nap nonstop dolgozni a tűző napon, harminc fokban megerőltető volt, nem sok energiánk maradt a végére.
Olykor megterhelő volt a munka, de megérte elvállalni.
Érdekes volt látni, hogy mennyire szétszórt, máskor meg milyen szabályozott és pörgős tud lenni egy fesztivál lebonyolítása.
Nagyon örültem annak, hogy mindig volt elég szabadidő ahhoz, hogy élvezhessük a kollégákkal a fesztivált, és amikor este végigmentünk az EFOTT helyszínén, szuper volt látni, hogy mennyi mindent csináltunk, és kicsit mi is hozzátettünk ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat.
Írta: Endrődi Csaba