A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Pályázati és Esélyegyenlőségi Bizottsága (továbbiakban PEB) a 2021/2022-es tanév őszi szemeszterére pályázatot ír ki a mai napon szakmai gyakorlati ösztöndíj elnyerésére.

 

Szakmai gyakorlati ösztöndíjra jogosult hallgató, aki államilag támogatott, teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben vesz részt.

Szakmai gyakorlati ösztöndíj a képzési és kimeneti követelményben meghatározott legfeljebb fél éves összefüggő gyakorlaton résztvevő hallgatónak, pályázat alapján, legfeljebb egy tanulmányi félévre adható juttatás.

A szakmai gyakorlati ösztöndíjban részesülhet az a hallgató, aki kötelező szakmai gyakorlatát az egyetem székhelyétől, illetve telephelyétől (továbbiakban: képzési hely) eltérő helyen teljesíti, és e helyen nem részesül kollégiumi ellátásban és a szakmai gyakorlat végzésének helye és a lakóhelye közötti távolság legalább 30 km.

A pályázat elbírálása során a fentieken túl az alábbi szempontokat szükséges figyelembe venni: a hallgató szociális körülményei (a rendszeres szociális ösztöndíj és alaptámogatás űrlap és kitöltési útmutató alapján), a szakmai gyakorlat időtartama, valamint a szakmai gyakorlat végzésének helye és a képzési hely közötti távolság.

A pályázónak a szociális körülményei igazolásán túl a szakmai gyakorlati ösztöndíj kérelem nyomtatványán igazoltatnia szükséges a megadott gyakorlati adatokat a szervező Kar által.

[TJSZ. 21/A. § (1)-(4) bek. alapján]

 

Kérjük, hogy a pályázat benyújtása előtt részletesen tanulmányozza a pályázati kiírást! A szociális helyzet felmérő adatlap kitöltéséhez további segítséget itt találhat.

– Szakmai gyakorlati ösztöndíj pályázati kiírás

 

Pécs, 2021. augusztus 23.