A játék lényege

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat a Pécsi Egyetemi Napokhoz kapcsolódóan a 2022/2023-as tanévben is meghirdeti a nagy hagyományokra visszatekintő „Diákrektor-választás”-t.

A Diákrektor-választás a tavaszi szemeszter egyik legnagyobb eseménye, mely során a PEN fesztivált megelőzően kari csapatok mérik össze tudásukat, ügyességüket, hogy megnyerjék a diákrektori címet.

Arról, hogy milyen élményt biztosít pontosan az esemény, beszéljenek inkább a legutóbbi Diákrektor-választás felvételei:

A Diákrektor és csapata az örök hírnév mellett megnyithatja a 2023. évi Pécsi Egyetemi Napok fesztivált. Az első három helyezett csapat pedig további értékes nyereményekre számíthat.

Fontos információk

  • A játékra minden Karról több csapat is jelentkezhet, azonban 1 csapat kerül kiválasztásra!
  • Egy csapat 10 fő versenyzőből áll, melynek a felépítése az alábbiak szerint alakul:
    • 1 fő diákrektorjelölt
    • 2 fő kincstárnok, akik a diákrektorjelölt munkáját mindenben segítik, illetve a támogatást kezelik
    • 7 fő további csapattag
  • A csapatokat a Pécsi Egyetemi Napokat megelőzően számos kihívás és kaland elé állítjuk!
  • A csapatok teljesítményét zsűri értékeli, amely odaítéli a győztes csapat jelöltjének kijáró Diákrektor címet és a vele járó nyereményeket.
  • A játékra jelentkezők első feladata, hogy csapatuk összeállítása után találjanak maguknak egy csapatnevet és egy a fantáziájukból fakadó arculatot. A választás mégis legyen megfontolt, mert jelmezüket, arculatukat ehhez megfelelően szükséges kialakítani! A csapatnevekben történő „PEN” mozaikszó elhelyezése plusz pontot érhet!

A csapatindítás feltételei

  • Aktív hallgatói jogviszony megléte.
  • Kérjük a csapatokat, hogy a fegyvernek látszó tárgyak használatát mellőzzék!
  • Az egyetemi vagy társadalmi szabályok megszegése a játékból történő azonnali kizárást von maga után!

Minden csapattag számára biztosítunk PEN bérletet, azonban ennek feltétele a feladatokon történő legalább 80%-os részvételi arány.

A csapatok számára 200 000 Forint támogatást biztosítunk.

Jelentkezni IDE KATTINTVA tudtok.

Jelentkezési határidő: 2023. március 23. 23:59

Kérdés esetén az elnokititkarsag.ehok@pte.hu címen tudjátok felvenni velünk a kapcsolatot!