Az online tanulás fénykorát éljük, és egyre több az olyan innovatív megoldás, mellyel bárhol és bármikor képezhetjük magunkat. A legnépszerűbb platformok, a közösségi média és a videómegosztók mellett pedig akár a világ legnevesebb egyetemeinek kurzusaira is beiratkozhatunk.
Oktatás a 21. században
Az online tér számtalan lehetőséget rejt magában, az elmúlt időszakban pedig még népszerűbbé vált a világjárvány következtében. Nem véletlenül, hiszen megszűnt idő és tér: az internet korszakában gyorsan, könnyen csatlakozhatunk a világ bármely pontjához.
Egyelőre még kérdés, hogy hosszú távon mindez milyen hatással bír majd, az előnyök mellett pedig természetesen hátrányokat is fel lehetne sorolni, mint például a személyes kapcsolattartás, a szociális élet hiánya.
A kötelező órák mellett ugyanakkor sokkal könnyebb az önképzés. Már nem kell drága tanfolyamra beiratkozni és átutazni a fél országot, várni a következő alkalmakra és vizsgákra, hiszen otthonról, saját időbeosztásunk szerint tanulhatunk.
Az oktatási rendszer pedig egyre innovatívabbá válik, például a gamifikáció jelenségével, a tudás játékos módon való átadásával.
A tanulási lehetőségek tehát egyre szélesebbek, az interneten ingyenes és fizetős tartalmakat egyaránt találhatunk. A pandémia idején még népszerűbbé váltak ezek a felületek. A 21. század oktatása során pedig egyre fontosabbá válnak a felzárkóztatást és a fejlődést elősegítő innovatív tanulási módszerek.
Harvard, MIT és világhírű tanulási platformok
Érdemes körülnézni a világ legjobb egyetemei által meghirdetett kurzusok között.
Szinte nincs olyan terület, ahol ne találhatnánk tananyagot, általánosságban azonban elmondható, hogy az informatika szerelmesei számára jelentenek igazi aranybányát.
A Harvard Egyetem kurzusai között még akár a szerencsejátékokkal kapcsolatban is képezhetjük magunkat, de az egészséges étkezés alapjait szintén elsajátíthatjuk. A Stanford online anyagai között megtalálható például az adatelemzés, mely a 21. század egyik leginkább felkapott területe. A Yale sem marad ki a „buliból”, mely egyes előadásokat publikussá tesz a nagyérdemű számára. A világ talán legjobb műszaki egyetemén, az MIT-n pedig a műszaki órák mellett az üzleti, gazdasági témákban is jártasságot szerezhetünk.
Habár nem hivatalos egyetemekről érkező kurzusokról van szó, mára több olyan tanulási platform is létezik, melyek a legnívósabb képzéseket kínálják az érdeklődőknek.
A Coursera, a Khan Academy, az edX vagy az Udemy nem véletlenül tettek szert ekkora népszerűségre (a személyes tapasztalatokról lejjebb).
Tapasztalatok a képzésekről
Az online képzések és tanfolyamok előnye, hogy bármikor belevághatunk a tanulásba. A kurzusok sikeres elvégzéséről tanúsítványt kaphatunk.
A Google Digital Workshop keretein belül minősítést szerezhetünk a digitális marketing területén, a mindösszesen 40 órás tananyagot 40 kérdésből álló záróvizsgával zárjuk.
A Google többi képzésén szintén elmerülhetünk a vállalkozásindítás, a programozás vagy akár az álláskeresés területén.
A Khan Akadémia anyagainak magyar nyelvű fordítása az elmúlt években került ki, ahol a matematika, a természettudományok és az informatika területén szintén képezhetjük magunkat.
A programozás során az elhangzottak után egyből „élesben” próbálhatjuk ki a kódolást, illetve saját projektek elkészítésére is kényszerítve vagyunk.
Az Udemy által hirdetett kurzusok több esetben fizetősek, azonban ár-érték arányban mégis megéri részt venni az „órákon”. A webfejlesztést például egészen az alapoktól kezdve, gyakorlati példákon keresztül sajátíthatjuk el.
Összességében tehát nem veszíthetünk vele, ha beiratkozunk egy-egy online képzésre. Még az sem elképzelhetetlen, hogy ez lesz az egyik fő elfoglaltságunk, ami ráadásul hasznos időtöltésnek bizonyul.
Mire mehetünk az itt szerzett bizonyítványokkal, tanúsítványokkal?
Habár az online képzések és tanfolyamok jellemzően nem államvizsgával záródnak, mindez nem jelenti azt, hogy használhatatlanok lennének.
Azonkívül, hogy értékes tudást szerzünk, a munkaerőpiacon is előnybe kerülhetünk, mikor feltüntetjük önéletrajzunkban vagy beszámolunk róla, hogyan és miképp fejlődtünk a „kötelezőn” túl.
Ahogyan azonban egyes diplomák többet, míg mások kevesebbet érnek, így lehet ez az interneten megtalálható kurzusokat tekintve is.
A 21. században szinte elvárt az önképzés és a folyamatos önfejlesztés, mindennek pedig aligha akad jobb módja, mint az online tanulás.
A személyes tapasztalataink alapján bátran merjük ajánlani bárkinek, akinek még maradt ideje az iskola, a munka vagy a maratoni sorozatnézések mellett.
Írta: Prezsnyák Péter
Hírek
Pályázatok
Kapcsolat
H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca 4.
+36 72 501-500/12014
elnokititkarsag.ehok@pte.hu