A legújabb és legfelkapottabb filmek ajánlását mellőzve válogatásomban három kevésbé ismert, netán régiségéből adódóan már-már a feledés homályába tűnt, ám annál zseniálisabb alkotást igyekeztem összeszedni, melyek megtekintésével felelevenedik előttünk három eltérő korszakban játszódó, de alapjaiban hasonló történet, melynek mozgatórugója a szeretet, valamint az élet sava-borsát adó, nagybetűs szerelem. Mindnyájan voltunk, vagyunk és leszünk hasonló sziutációkban, és már csak azért is érdemes romantikus filmeket nézni, mert általában a szereplők közül legalább egyben visszaköszön akár régi, akár mostani, akár jövőbeli önmagunk. 

Tangó és tulipán (2000) 

– olasz-svájci romantikus vígjáték Silvio Soldini rendezésében 

,,A szép dolgok lassan készülnek el.”

Egy autóbuszos kirándulás során Rosalbát (Licia Maglietta), a szürke hétköznapok monotonitásába belefáradt pescarai háziasszonyt egy rövid pihenő alkalmával a turistacsoport ottfelejti egy út menti kávézóban.

Azonban a szerencsétlenül kezdődő utazásnak köszönhetően a nőt megcsapja az általa oly régóta vágyott szabadság érzése, és a gondolák díszítette Velence városába indul, ahol olyan testi és lelki utazáson megy keresztül, melynek hatására személyiségének új oldalát fedezi fel.

Kalandos útja során megismerkedik egy morcos, depresszív, de annál jószívűbb alakkal, Fernandóval (Bruno Ganz), akivel kapcsolata különös, mindent átható, de ki nem mondott szerelemmé formálódik.

Azonban a nő házas, és férje, Mimmo (Antonio Catania) – semmit sem tudva az utazáson történtekről – mindent megtesz azért, hogy eltávolodott feleségét újból maga mellett tudja. Vajon kit választ Rosalba? Hű marad a házasság szent kötelékéhez, vagy a különös idegen felé húz a szíve?

Az én lányom nem olyan (1937) 

– magyar romantikus vígjáték Ladislao Vajda rendezésében

A 30-as évek pesti világában járunk: egy fiatal társaság szórakozni megy a kor éjszakai életének egyik fellegvárába, a Mexican bárba, ahol a tisztességes lányként ismert, házasság előtt álló Gitta kisasszony (Tolnay Klári) végre találkozhat reménybeli férjével, az igencsak jóképű, ám annál pimaszabb, nőcsábász hírében álló Ferivel (Greguss Zoltán). Egy este botrányba keveredik az ifjú úr, a lány szülei pedig úgy döntenek, Gittát a módosabb és hozzá méltóbb Sándorhoz (Ráday Imre) adják hozzá.

Az ifjú hölgy azonban a szülői tiltás ellenére titokban találkozgat Ferivel, aki történetesen Sándor egyik cimborája.

Ferinek hátsó szándéka van Gittával, semmi több, így arra kéri Sándort, hogy óvja meg őt a potenciális ellenfelektől, udvarlóktól, míg terve be nem teljesül.

A történet ezután különös fordulatot vesz, és bonyolultabbnál bonyolultabb események követik egymást: míg Feri ráébred arra, hogy Gitta milyen erős jellem, és nem adja át magát a pillanatnyi élvezetek csábításának, addig Sándor szép lassan beleszeret a lányba.

Gitta érzései pedig egyre inkább kölcsönösnek látszanak Sándoréval. A lány közelgő eljegyzése miatt viszont nem sokáig marad szabad.

Lehetnek-e boldogok együtt? Ha igen, vajon meddig kell titkolniuk szerelmüket?   

Csokoládé (2000) 

– angol-amerikai romantikus vígjáték Lasse Hallström rendezésében

,,A kakaó felszabadítja a titkos vágyakat, és feltárja a sorsot.”

Az 1950-es évek végén egy modern gondolkodású, magányos, ám mégis élettel teli utazót, Vianne Rochert (Juliette Binoche) és lányát egy franciaországi csendes kis faluba, Lansquenet-be sodorja az élet ,,északi szele”.

A messziről jött idegenek a helyi, szigorú vallási dogmákon alapuló szokásoktól és az önmegtartóztató életviteltől eltérve csokoládéboltot nyitnak nagyböjt idején, mellyel csakhamar kivívják a helyi polgármester, Reynaud grófjának (Alfred Molina) ellenszenvét.

Vianne kedvességével, türelmével, jóságával és persze isteni csokoládékölteményeivel csakhamar elnyeri a kezdetben rideg helyiek bizalmát, akik lassacskán felfedik valódi, érző önmagukat a nő és saját maguk előtt is.

A gróf azonban továbbra is harcol a hirtelen jött változás ellen, mely Vianne üzletének fennmaradását fenyegeti.

Közben a történet tovább bonyolódik: egy különös, a helyiek által elítélt társaság, s kiváltképp a hozzájuk tartozó különc úriember (Johnny Depp) megjelenése még inkább felkeveri az állóvizet.

Vajon sikerül megtalálniuk a békét Viannéknek, és az önmagát másokért önzetlenül folyton háttérbe szorító anya képes lesz megtalálni a szerelem édes ízét?

 

A fotók forrása: port.hu

Írta: Tillmann Virág