Az ember azt gondolná, hogy a holokauszt mint filmtéma már lerágott csont. Annyi rendező foglalkozott már a témával, hogy újat mutatni igen nagy feladat. Azonban Mundruczó Kornélnak sikerült. Filmjében, az Evolúcióban teljesen új megvilágításban mutatja be a megrázó történelmi eseményt. Nem a 20. századi zsidóüldözésre fekteti a hangsúlyt, hanem az általa okozott, generációkon átívelő traumára. Egy igazán drámai, sokkoló, új- és időszerű alkotás.

Ha traumáról beszélünk, általában személyesen megélt negatív tapasztalatra gondolunk először. Pedig előfordul, hogy egy traumának sokkal mélyebb gyökerei lehetnek, mint képzelnénk. Van, hogy a felmenői által elszenvedett nehézségek súlya nyomja valakinek a lelkét (akár közvetlenül, akár közvetetten). Ekkor beszélünk transzgenerációs traumáról. Napjainkban ez a téma egyre felkapottabb. Mundruczó Kornél új filmje, az Evolúció is ezt a témát veszi górcső alá.

A film egy zsidó család három generációjának életéből mutat be egy-egy szeletet. Mama, lánya, unokája.

A fő konfliktus a származásukból és a generációk ehhez fűződő viszonyából adódik. A nagymama még csak gyermek volt a holokauszt idején, unokája pedig már csak távoli történeteket hallhatott róla, azonban időn és téren átívelve mindegyikük életét megbélyegezte ez a szörnyűség. Sokszor nagyon nehéz felismerni és kibogozni az ilyen traumákat, pláne megoldást találni rájuk.

Ez pedig frusztrációt és feszültséget kelt, ami egyfajta tehetetlenségérzéssel és identitáskeresési nehézséggel társul.

Mundruczó Kornél nemcsak film-, de színházi rendezőként is tevékenykedik. Büki Dórával 2009-ben alapította meg a Proton Színházat, és már több darabból is rendezett filmet.

Eredetileg az Evolúció is színpadra készült, melyet a Ruhrtriennale német színházi fesztiválon mutattak be először.

Majd Wéber Kata forgatókönyvíróval és a színházi társulat színészeivel, Monori Lilivel és Láng Annamáriával vászonra vitték a történetet. 

A filmben számos színházi vonás lelhető fel, amiket a rendező elegáns könnyedséggel változtat filmnyelvi kifejezőeszközzé. Három részből áll, amit akár felvonásokként is felfoghatunk.

Az első jelenetben egy gázkamrában vagyunk, a következőben egy élénk belvárosi lakásban, a harmadikban pedig már az utcára is kilépünk.

A tér egyre tágul, ez talán azt is szimbolizálja, ahogy az érintettek igyekeznek kilépni felmenőik traumájának árnyékából. 

Az utolsó részben ráadásul már Berlinben, a multikulturalizmus fellegvárában  járunk.

A jelenet, amikor Berlinben a zsidó fiú (az unoka) és a muszlim lány, aki tetszik neki, együtt eltemetik a lány kínai hörcsögét, miközben egy Ava Max-dalt énekelnek búcsúztatásul, nagyon kifejező mind a család életét tekintve, mind globális értelemben.

A filmhez különleges technikai megoldással nyúltak az alkotók: hosszú jelenetek csupán néhány rejtett vágással. Ez pedig azt jelenti, hogy a színészeknek teljesen bele kellett helyezkedniük karakterükbe, szépen követve a párbeszéd hangulatának ingadozását, mintha csak a színpadon lennének.

Ráadásul a hosszú snittek nem zárták ki a különböző plánok használatát, így nem maradtak el az arcközeli beállítások sem. Az operatőri munka kétségkívül elismerésre méltó. Yorick Le Saux bravúrosan használja ki a rendelkezésre álló teret és váltogatja a nézőpontokat mindig az aktuális hangulathoz, beszélőhöz igazodva. Ez a különleges technika szerencsére nem ment a történet rovására. Sőt, az egész gördülékennyé és folyékonnyá vált ennek köszönhetően.

Bár engem személy szerint néhol kizökkentett a második rész. Rengeteg mindent zúdított egymás (és a nézők) fejére anya és lánya.

Mintha eddig nem is beszéltek volna soha a múltról, és egyszerre akarnának minden gondjukra megoldást kapni a másiktól.

Persze ez valahol jelentheti az érzelmeik elnyomását is, melyek ekkor törtek felszínre, azonban számomra inkább végeláthatatlan egymásra licitálás érzését keltette, hogy kinek mennyire volt nehéz a gyermekkora. Ez persze nem veszi el az Evolúció jelentőségét. Sőt, rávilágít arra, hogy ilyen transzgenerációs traumák feloldásában mekkora szerepe lehet a kommunikációnak. Ami ha nem is feltétlenül teljesen sikeres, de legalább egy lépés a megoldás felé.

Írta: Csenki Janka

A fotók forrása: port.hu