Manapság már megannyi jelenetben visszaköszön a nagybetűs pszichológia. Még ha a laikus szem számára láthatatlan is, a „színfalak” mögött minden egyes képkocka tudatos felépítést igényel. Így van ez a legtöbb film, még nagy kedvenceink esetében is: előfordul, hogy csupán egy-egy jelenetet, de van, hogy az egész filmet áthatják az ember pszichés működése által ihletett motívumok. Ez persze nem véletlen, és nem csak a filmművészet szempontjából lényeges, hisz a vászonra vitt érzelmek mögött mindig ott rejlenek a szinapszisok, a hormonok és a különböző agyi területek munkálatai, na meg a pszichológus, aki gondolatban megkérdezi a szereplőket, hogy „milyen a kapcsolatod a szüleiddel?”. Olykor pedig maga a pszichózis látszik megcsillanni a főszereplők szemében, mely esetében persze nem kizárólagosan a Hannibal Lecter-féle tébolyra kell gondolni. 

Egy szó mint száz: újdonsült cikksorozatunkban egy-egy film vagy sorozat példáján keresztül szeretném bemutatni nektek, hogy miként bújnak meg a jelenetek mögött a pszichológia nagy kérdései vagy éppen annak apró részletei. Lássuk, miként jelenítik meg a rendezők a pszichológiát a mozivásznon!

Vigyázat: nyomokban spoilereket tartalmazhat! 

Indítsuk a sort A légikísérő című sorozattal, melyről már olvashattatok röviden egy ajánló keretein belül. A történet egy szőke stewardessről (Kaley Cuoco) és hedonista életviteléről szól, bár ahogyan azt megszoktuk, ez nem ilyen egyszerű. Cassie élete látszólag egy hatalmas buli: munkájából adódóan folyamatosan utazik, új embereket ismer meg, teszi, ami jól esik neki, gyakorlatilag habzsolja az élvezeteket. Ám egy nap a bangkoki éjszaka nem várt fordulatot vesz.

A dúsgazdag üzletember, Alex (Michiel Huisman) számára, akivel a nő átmulatja az éjszakát, végzetesnek bizonyul a parti, ugyanis Cassie reggel arra ébred, hogy a férfi halott.

Az elkövető elvágta Alex torkát, ezzel meglehetősen nagy kupit hagyva maga után. Cassie pedig a nagy pánik közepette úgy dönt, eltünteti a nyomokat, ha már az italozásnak hála átaludta az éjszakai merényletet. Ezután viszont egy perc nyugta sem marad a szőke ciklonnak, hisz az FBI szüntelen a sarkában van: ő lesz az első számú gyanúsított a befolyásos üzletember meggyilkolásának ügyében.

Nos, ha ennyi megpróbáltatás és trauma nem volna elég, Cassie-t nemcsak hogy ártatlanul vádolják, de bele is szeretett Alexbe, egészen pontosan a férfiről kialakított képbe, ami miatt magánnyomozásba kezd.

Így jutunk el odáig, hogy megismerhetjük a stewie minden egyes gondolatát, szokásait (vagy mondjam inkább, hogy függőségeit?), és legfőképpen múltjának sötét titkait.

Miközben Cassie felszínre törekvő emlékeivel időutazásra invitál minket, újabb és újabb részletek látnak napvilágot „nyomozása” során. Az emlékfoszlányok azonban megmozgatják tudattalanját, ahol keserves gyermekkorának töredékei állnak össze egy egésszé.

Azonban itt jön a csavar: ezekről a traumákról még ő maga sem tud.

Egymás után jutnak eszébe az elfeledett részletek és villámcsapásszerű látomások, így nem csoda, hogy azt hiszi, elméje űz vele gonosz játékot. 

De kezdjük az alapokkal.

Van egy kis nehezítő tényező: Cassie-nek alkoholproblémái vannak, éppen úgy, ahogyan édesapjának is voltak.

Az alkoholizmus a közbeszéd és a filmipar által is sokszor tárgyalt téma. A fiatal nő retiküljében mindig rejlik egy kis vodka, amit a szorongató helyzetek esetén felhörpinthet. Ez pedig nagyban összefügg mai témánkkal, az elhárító mechanizmusok jelenségével.

Az elhárító mechanizmus az én védelmére szolgáló, a tudattalan süllyesztőjében végbemenő folyamat, mely képes az egyént megvédeni a külvilág negatív hatásaitól, amelyek szorongáshoz, negatív énképhez és distresszhez vezethetnek.

Ha nem is a lélektan oldaláról közelítjük meg a dolgot, akkor is mindenkinek van valamilyen hétköznapi értelembe vett elhárító mechanizmusa. Egy tevékenység, melybe akkor menekül, ha összecsapnak a hullámok a feje felett. Persze ez könnyen rossz szokássá, akár függőséggé is alakulhat. Például ilyen a dohányzás. A stresszevés. Vagy egyesek számára az alkohol, csak hogy a „népszerűbbeket” említsem. 

Azonban itt kicsit másról van szó. Gondoljunk az elhárító mechanizmusra úgy, mint egy pajzsra, amit akkor veszünk elő, ha nincs erőnk megküzdeni a minket folyamatosan érő „bántó” hatásokkal. Ezt persze nem kell szó szerint értelmezni, hiszen nem csupán a hatalmas traumák vannak hatással lelki egyensúlyunkra. Mivel szervezetünk a homeosztázis, azaz a fiziológiai egyensúlyi állapot fenntartására törekszik, így az ilyen hatásokat veszélyforrásként tárolja el, és kell valami, ami kordában tartja a jót és a rosszat, és fenntartja azok ideális arányait.

Elhárító mechanizmus például az is, ha a saját „tartalmainkat” a másik félre ruházzuk át, úgymond projektáljuk rá a negatív érzéseinket (pl.: „a főnököm biztosan neheztel rám, folyamatosan ki akar tolni velem”, de valójában csupán arról van szó, hogy nem érzem magam elégnek a munka elvégzéséhez).

De beszélhetünk még „klasszikus” tagadásról, a jó öreg elfojtásról, reakcióképzésről, intellektualizációról, regresszióról, fantáziatevékenységről vagy acting outról és társairól is. 

Tudom, tudom, egyszerre sok az idegen kifejezés, de egy dolgot kell megjegyezni: az elhárítás nem feltétlen a kalitkába zárt érzésekből áll, és nem a szőnyeg alá söpört problémák képében jelenik meg.

Sok esetben adaptív megküzdési stratégiával állunk szemben, melynek végkimenetele azonban nem mindig ideális. Ugyanis nem minden a miértben, hanem sokkal inkább a hogyanban rejlik.  

A tárgyalt énvédő mechanizmusokat leginkább Anna Freud nevéhez kapcsolhatjuk, aki a gyermeki fejlődésbe kalauzol vissza bennünket elméletében. Alaptézise az, hogy a gyermek énje az idő során egyre kiterjedtebbé válik, azaz egyre inkább „tudatában” lesz cselekedeteinek és az őt érő hatásoknak, így énje nem csupán a pozitív, hanem a veszélyes hatásoknak is a kereszttüzébe kerül.

A belső környezet keszekuszasága ugyanolyan (ha nem nagyobb) veszélyt jelenthet, mint a külvilág fenyegetése, például a kellemetlen vagy kínos helyzetekkel való találkozás esetén.

Ami lássuk be, időről időre előfordul velünk, felnőttekkel is, pedig mi tisztában vagyunk a minket érő ingerekkel. Legalábbis az esetek többségében. De visszatérve a gyermeki működéshez: ahogyan egyre kifinomultabbá válik az érzékelés, ezek a nemkívánatos élmények emlékképekként égnek bele a tudatba. Ez pedig jó néhány álmatlan éjszakát okozhat a későbbiekben. 

Éppen ezért, hogy egészséges fejlődési ívet járjon be az illető, a kellemes és jó élményeknek kell győzedelmeskednie a rosszakkal szemben. Így ha szorongató helyzetbe kerülünk, valóban a belénk kódolt hűséges társunkat, az elhárító mechanizmust hívjuk elő segítségül. Történjen ez gyermekkorban vagy tapasztaltabb felnőtt fejjel, a bennünk rejlő gyermek közvetítésével. Mindezen természetesen a tudattalan munkálkodik, kezdetekben szó sincs tudatos működésről. A fejlődéslélektani talpaló végéhez közeledve még lényeges megemlíteni, hogy Anna Freud elméletében négy alapvető elhárító mechanizmust különíthetünk el: a tagadást, az elfojtást, a reakcióképzést és a projekciót. 

Közülük valójában az elhárító mechanizmusok koronázatlan királya, a reakcióképzés lesz ma a főszereplőnk. Ez annyit jelent, hogy az „én” a nemkívánatos tartalmakat kicseréli annak ellenkezőjével, valami kellemes dologra.

Az persze relatív, hogy ez mit foglal magába. Gyakorlatilag egy ellentétes irányú motivációról van szó, amikor is van egy belső késztetésünk (ha úgy tetszik, a „vágy”), de ez cselekvés szintjén annak fordítottjában nyilvánul meg. Bizonyos esetekben a túlzó, kiszínezett és tökéletes részletek utalhatnak az önbecsapás kegyetlen játékára. Itt viszont az a bökkenő, hogy ez nagymértékben korlátozza és befolyásolja az adott eseménnyel vagy dologgal kapcsolatos emlékeinket.

De lássuk is a lényeget: hogyan fest az elhárító mechanizmus légikísérőnk példáján keresztül. Ahhoz, hogy megérthessük, miként jön a képbe mindez, először vessünk egy pillantást főhősünk múltjába, annál is inkább a gyermekkorába.

Cassie igazi apuci kicsi lánya volt, mindig is felnézett nagy és erős apjára, életének vitathatatlan hősfigurájára. Minden mozdulatával arra törekedett, hogy hasonlítson rá és büszkévé tegye őt.

Az apa azonban alkoholizmusban szenvedett, ami hamar a család tragédiájához vezetett. Cassie ott volt, mikor apja elhunyt a volán mögött egy balesetben. A kislány alig érte el a pubertást ez idő tájt, de az apja jóval az incidens előtt ivócimborájává fogadta őt. Fontos információ az is, hogy az apa tökéletes „fiának” szerepét is betöltötte, hisz Cassie bátyja nem volt méltó arra, hogy elnyerje a szeretetét. Fia irányába pedig minden lehetséges alkalommal kifejezte nemtetszését és csalódottságát. 

Cassie nem emlékszik arra, hogy a családfő milyen szörnyűségeket okozott a fiának. A lány csak egy dologra emlékezett, az apára, akire mindig felnézett, hiszen nem tudta feldolgozni mindazt, ami őt is a függőségek mély gödrébe és a hárítás ördögi körébe kergette.

Mikor testvére az elmúló évek során sokadjára emlékezteti az immáron felnőtt nőt, egyszerűen nem emlékszik arra, hogy bármi rossz történt volna a családban.

Csakis annak tökéletes harmóniájában és dinamikájában kereste a válaszokat. Így nem meglepő, hogy ezek ködbe vesztek mindaddig, amíg nem nézett szembe életének igazi nagy kérdőjeleivel. Ez pedig a gyász feldolgozását és annak mérhetetlen fájdalmának enyhítését is megakadályozta.

Ezt nevezzük tehát reakcióképzésnek. Valószínűleg az újabb trauma hatására kerülhetett a sok elfojtott tartalom a felszínre, melyeket a nő éveken keresztül óvva dédelgetett, ezzel védve meg saját magát. 

Krízishelyzetben mindig ismerős, jól bevált módszerekhez nyúlunk vissza, melyek egykoron, akár még védtelen kisgyermekként segítettek nekünk a fájdalmas realitás feldolgozásában. Azonban a valódi megoldás a számunkra nem jövedelmező viselkedésmintázatok felülvizsgálatában és elhagyásában rejlik. 

Ha pedig a nő viselkedésének egyéb komponenseit is górcső alá szeretnénk venni, korábban említettem, hogy Cassie folyamatosan képzeleg, már-már az őrület peremén táncol.

Sem ő, sem mi, nézők nem tudjuk eldönteni, hogy ez már maga az agybaj vagy csak az események feldolgozásának egy, a képernyő előtt ülők számára igen élvezetes módja.

Minden percben maga előtt látja a szeretett férfit, akivel már sosem lehet együtt, és aki szinte csak egy eszköz a realitás kivédésére. A megerősítést így Alex „szelleme” és az emlékének darabkáiból összetákolt fantáziaszülemény segítségével igyekszik elérni. Folytonos képzelgések, belső konfliktusok, tágra nyílt szemek, tébolyra hajazó testbeszéd jellemzi a nőt.

Lehet, hogy csupán így dolgozza fel a tudattalanból felszivárgó elfeledett gondolatokat és mindennapjainak szétesettségét? Mindenesetre a terv működik, hiszen Cassie így újabb és újabb nyomokat fedez fel nem csupán élete korábbi szakaszából, hanem Alex meggyilkolásának körülményeiről is.

Önpusztító viselkedését pedig sokan árgus szemmel követik, és senki nem képes bejósolni, hogy képzeletbeli barátjával mekkora rumlit hagynak majd maguk után a nemes cél érdekében. Legyen az egy gyilkosság felgöngyölítése vagy az ikonikus légikísérő belső konfliktusainak megfejtése. 

„Mindent igyekszünk úgy értelmezni, ahogy jólesik, és nem úgy, ahogyan valójában van.” /Paulo Coelho/

Van, amikor azzal védekezünk, hogy becsapjuk magunkat. Egy lépés előre, de kettő hátra. Az emberi természet már csak ilyen, önvédő mechanizmusokat alkalmaz, hogy megvédjen minket a csalódástól. Legyen az a kora gyermekkorban elérhetetlen anya vagy az alkoholizmus, a gyermekkor csúf részleteinek bearanyozása, emlékképeink meghamisítása vagy akár egy veszekedés egy olyan személlyel, akinek semmi köze ahhoz, ami miatt feldúltak vagyunk.

Védjünk magunkat a külvilágtól éppen úgy, ahogyan saját belső csatáinktól is.

De ahogy mondtam: nem minden a miértben, hanem sokkal inkább a hogyanban rejlik.  

Írta: Matos Sára

Források:

Anna Freud. (1994) I. A gyermekkor pszichoanalitikus szemlélete: közvetett és közvetlen vizsgálat. III. A normalitás megállapítása a gyermekkorban. In.: Normalitás és patológia a gyermekkorban. Animula, Budapest. 

Varró-Horváth Diána (2021). A fejlődés dinamikus megközelítései. A fejlődés szempontjai Anna Freud elméletében című előadás a PTE BTK-TTK C/V/2 termében. 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Elhár%C3%ADtó_mechanizmus

A fotók forrása: port.hu