EHÖK HÍR
EHÖK A zen bolondjai

A zen bolondjai

2019-08-02

Egy új könyv kézbevétele után mindig néma borzongás fog el. Új történet, új szereplők,  megannyi izgalmas fordulat és cselekmény. Bármilyen műfajról is legyen szó, az első néhány oldal számomra elég arra, hogy eldöntsem, megérdemli-e a könyv a „letehetetlen” jelzőt. Szerencsés vagyok, mert nem igazán emlékszem, hogy valaha is olvastam volna – leszámítva néhány (a legtöbb) egyetemi kötelezőt – rossz művet. Biztos sokan átélték már azt az érzést, amikor hulla fáradtan, karikás, felduzzadt szemekkel az éjjeli lámpa mellett gubbasztva olvasták el a „csak még egy fejezetet”. Nos, ez számomra sem ismeretlen élmény, ellenben ez a könyv teljesen más érzést váltott ki belőlem. Időről időre kénytelen voltam letenni, és elgondolkodni a mondanivalóján. 

Ezt a szokatlan és meglepő tapasztalatot Jack Kerouac ajándékozta nekem A Dharma csavargói című művével.

Kerouac egy fantasztikus író, akinek a nevéhez a beat kultúra kialakulásán kívül olyan híres szerzemények is köthetőek, mint az Úton, a Művésztelep vagy a magyarul tavaly kiadott És megfőttek a vízilovak című regénye,

amiben James W. Grauerholz – a társszerző, William S. Burroughs hagyatékgondozója – feltárja az olvasóknak a titkot, miért kellett ennyi évet várni a rajongóknak a kötet kiadására (Az eredeti művet is csak 2008-ban publikálták, annak ellenére, hogy 1945-ben íródott). A szerző 1922-ben látta meg a napvilágot egy francia emigráns család sarjaként a Massachusetts állambeli Lowellben. Szívében nagy helyet foglalt el az utazás és az írás szenvedélye.

Grafika: Keller Viktória

Ezt a kettősséget mutatja be A Dharma csavargói című művében. A könyv főszereplői Ray Smith és Japhy Rider, két igazi bódhiszattva – vagyis felvilágosult buddhista –, aki élvezi az életet és a buddhizmus segítségével száll szembe a világ beszürkült, durva, anyagias létével. Verseket, haikukat és mondásokat költenek utazásaik során, melyek egy kicsit mindig gondolkodásra késztetik az olvasót.

Elsőre talán bolondságoknak tűnnek, lehet, még másodjára is,

de ha megpróbálunk átszellemülni, és megérteni a buddhisták ősi tanait, sokatmondó és tanulságos történetet kapunk. Annak ellenére is, hogy ezek a szavalatok általában borral átitatott kósza halandzsának látszanak. 

A történetben nem találkozhatunk villámeszű nyomozókkal és furfangos bűnözőkkel, nincs csattanó, se nagy leleplezés.

Csak két buddhista csavargó néhány hónapja, mialatt megvilágosul, hegyet mászik és stoppolva körbeutazza Amerikát. A cselekmény elején nehezen rázódtam bele a lassabb, nyújtott tempóba, ezért igazán nem is nyerte el tetszésemet a könyv. Majd elkezdtem értékelni a néha groteszknek, néha pedig abszolút érthetetlennek tűnő elbeszéléseket és a hosszadalmas leíró fejezeteket.

Hirtelen pedig azon kaptam magam, hogy én is a „Hegyeket Legyőző Buddha” akarok lenni, aki megmássza a Matterhorn csúcsát. 

Nem fogom lelőni a poént, nem is igazán lehetne, mivel ez amúgy sem az a klasszikus fekete-fehér elbeszélés, aminek tisztán érthető és világos tanulság van a végén. Magunkban kell keresni a választ. Nem mondom, hogy egyszerű lesz, de talán attól szép ez a mű, hogy valójában nincs is semmi értelme. Óvatosságra intem a leendő olvasókat: ha valaki nem szereti az agyafúrt, értelmetlen locsogást, nem jó választás ez a könyv, de annak se, aki Buddha virágprédikációinak titkát keresi. Ellenben azoknak ajánlom, akik kellően nyitottak e keleti vallás és a szabadszellemű, könnyed szerzemények iránt, amiket „csak úgy” olvas az ember.  

 

Írta: Keller Viktória